Aki kell, az kell...

"Aki kell, az kell...

Nem azért... Amilyen, hanem...

Annak ellenére, hogy bármilyen."

Mindörökké kell nekem...

Nézlek és bámulom csillogó szemedet...
Miközben kezedbe, arcomat temetem.

Erőtlenség járja át testemet...
Rabod vagyok és ez a boldogság.

Kell nekem!

Csillogó fénysugár, sejtelmes árnyak...
Lopakodó vágyak, egyre csak csigáznak.

Édes percek ízét, engedd, hogy élvezzem...
Kell nekünk ez az érzés.

Igaz szerelem.

Szerelem, boldogság nem hagy el soha...
Karjaid közt éled fel újra, és újra.

Testem elalél, mámorban kúszik...
Szívem dobbanása, szívedben visszhangzik.

Szerelmed, érzésed, szó nélkül bevallod.

Csak nézem és bámulom, csillogó szemed...
Miközben kezembe, arcodat helyezed.

Gyengeség, járja át testemet...
Rabod vagyok, és ez a boldogság.

Mindörökké kell nekem.

                          €$@ß@

Újra meg újra...

Vannak olyan érzelmek, érzések...

Amiket sohasem tud az ember kitörölni a fejéből...

Legfőképpen a szívéből.

Ezek mindig bennünk lesznek, amolyan örökös dolgok ezek.
Hogy mire gondolok itt?

Szerelem, boldogság, szeretet, barátság.

Bennünk vannak, de néha, mikor már mindent feladnánk...
Jön valaki és előhozza valahonnan a mélyről.
Nem tudni honnan és miért...

De újra elkezdjük érezni a régi dolgokat...

Felidéződnek a régi emlékek...
A vágyak, a mosolyok, az érzések, a könnyek...
Az igazi  szerelem, boldogság, szeretet, barátság...
Bennünk van!

Sohasem tudhatjuk, mikor jön az az ember...

Aki jó mélyről...
Előhúzza ezeket az érzelmeket....

Újra meg újra...

                                €$@ß@

Mert a mienk...Magunkban hordozzuk.

Tudod, azon gondolkodtam...

Mennyire fontos nekünk, embereknek, a szeretet.

Talán nem is csak mi, hanem minden, és mindenki...
Aki él a világban arra vágyik...
Szeresse valaki.

Ő legyen valakinek a szemefénye.

Valaki őszintén, szíve mélyéről mondja neki...
Szeretlek Téged.
Erről szól az életünk, legyen valaki, aki minket szeret.

Éhezünk, szomjazunk, megfagyunk, ha szeretetet nem kapunk.

Olyan a szeretet...
Mint a napsugár...
Mint egy gyönyörűséges vadvirág...
Vagy, mint a legfinomabb kínai selyem.
Olyan, mint a Napnak a melegítő sugara...
Amit állandóan küldenie kell felénk ahhoz...

Hogy érezzük, létezik.

Tudjuk, hogy van, de a melegséghez az kevés.
Vagy, mint a liliom...
Amely akkor is létezik...
Ha nem látjuk, ha nem érezzük illatát...
De mert távol van...
Mert sok-sok fal választ el tőle...
Nem érezzük, nem látjuk, mindig gyönyörű színét.
Ha érezni akarnánk, azt, ami rajtunk kívül létezik...
Akkor éjt nappallá téve kéne sütnie a Napnak...
A virágnak nem szabadna hervadnia.
Talán, ha a Nap melegét...
A virág szépségét...
A selyem puhaságát...

A szeretet csodáját magunkban hordhatnánk...

Akkor megőrizni tudnánk...
Akkor soha nem fáznánk...
A szépben nem szűkölnénk... 
Végre a csodában is hinnénk.

Soha nem kellene félnünk, egyszer vége lesz...

Hogy valaki elveheti tőlünk.

Mert a mienk...

Magunkba hordozzuk...

Nem választ el tőle a távolság...

Az éjszaka...

A bizalmatlanság.
               

                                  €$@ß@

Ahogy Én is Téged...

Csak fogadd el, mivel megajándékozott az Élet...
Csak fogadj el, ahogy Én is Téged.

Nézz Rám, tudod, szemed a lélek...
Benned várok és benned élek.

Úgy jövök hozzád, mint az álom...
Amit kerestem, benned megtaláltam.

Az vagyok neked, mint amit szeretnél...
Nem vagyok több, ami Te is lehetnél.

Ezt érsd meg végre és figyelj jól...
Az életem, már csak Rólad szól.

Így fogadj el.

                 €$@ß@