Honnan tudhatjuk...
Hogy egy régi emléket, már lezártunk magunkban?
Onnan, hogy már közömbösen hat ránk?
Lehet.
De mi van olyankor...
Ha eddig még így is volt, de jön egy újdonság...
Ami sok rokon vonást mutat a régi, lezárt fiókból?
És ez az egész felkavar minket...
Felszakítja a régi sebeket?
Lehet, hogy mégsem zártuk le teljesen?
Vagy nem is tudjuk?
Maradandó sebet égetett bennünk?
Bizalom.
Az egyik legfontosabb dolog két ember között.
Ha ez nincs meg...
Akkor legyen akármilyen kapcsolat...
Nem fog hosszútávon működni.
De mi van olyankor...
Amikor egyszerűen nem tudunk megbízni a másikban?
Mert félünk...
Hogy újabb sebet ejt rajtunk...
Félünk attól...
Hogy megbízunk benne...
Közel engedjük magunkhoz és becsap.
Sosem tudhatjuk, hogy mikor következik be megint.
Nem tudhatjuk...
Hogy akit a bizalmunkba fogadtunk...
Nem fog-e átverni.
Ilyenkor nem tehetünk, mást csak bízni tudunk.
Ám ha ez sem megy...
Akkor csak a remény marad.
A remény, hogy egyszer sikerül újra bízni benne…
Remélem, egyszer majd jobban fáj Neked, mint Nekem…
Te aki, talán magadra ismersz, egy bejegyzésemben...
Az élet csalódások sorozata.
Azt hihetnénk, hogy egy idő után...
Már fel vagyunk készülve rájuk...
De minden egyes újabb csalódás után rá kell jönnünk...
Hogy nem!
Nem vagyunk ezekre felkészülve.
Érjen akárhányszor ugyan az..
Mi mindig reménykedünk egy kicsit...
Ahogy él ez a remény...
Olyan könnyen semmivé foszlik...
Újabb sebet égetve.
De vajon mennyi seb boríthatja egy ember szívét?
Mennyit tudna még elviselni maradandó károsodás nélkül?
Vannak persze jobb idők...
Mikor úgy tűnik, végre minden jó.
Ám ilyenkor szoktak jönni a rosszak...
Nehogy egy kis felhőtlen örömünk legyen.
Ilyen az élet.
Méltatlanul bízunk...
Méltatlanul adunk...
Méltatlanul hiszünk...
Méltatlanul szeretünk...
Minden egyes nap.
Mert olyannyira azt szeretnénk...
Ha igazán létezne mindaz, amit elképzeltünk.
És mégsem.
Egyszer aztán nem bízunk és nem hiszünk többé...
Akkor sem, ha méltó volna...
Mert már olyannyira belénk ég a méltatlanság érzés...
A méltatlanság-félelem...
Hogy elveszítjük a bízalom és hit képességét.
Úgy élj, hogy visszanézhess.
Ne haraggal...
Hanem örömmel forgathasd emlékeidet, visszafelé.
Nehogy sajnálkoznod kelljen…
Okosan élj.
De főleg...
Szépen.
Gazdagon, ne a szó anyagi értelmében, hanem szellemeikben.
Ahogy a vonuló vadak hagynak nyomot maguk után...
Úgy hagyj te is.
Hogy rád találjanak, ha keresnek.
Hogy rád találhasson, aki keres.
Hogy ne felejtsék el a vonulásodat.
Jeleket hagyj a világban, téged jelzőket.
Gondolatokat, amelyek rád mutatnak.
Emlékeket, bármilyen, csak markáns legyen. …
Akkor jól éltél.
Akkor éltél helyesen.
Úgy élj, olyan megfontoltan, okosan és szépen,...
Hogy még az elmúlás fájdalmát is eltakarja...
A jóleső emlékek felizzó melege.
Úgy élj!
