Mikor megszületett még a szabadságnak szárnya volt és repült a hátán.
A világ nyitottan várta közeledését , piciny törekvő életét.
Teltek múltak az évek.
Egyre nagyobbra cseperedett és a szabadság lehetőséget adott vágyai beteljesüléséhez.
Megtanulta, hogy a száguldásban micsoda erő rejlik és már nem fenntről szemlélte a világot, hanem a földön a sebesség mámorával fűszerezve hódított.
Vadászott, eredményessége a sebeségében mutatkozott meg.
Tévedhetetlen ösztönökkel szemelte ki céljait és rajta állt, hogy eléri- e azokat.
Legalábbis így gondolta.
Majd lassan kiderült, hogy a sebesség nem minden a siker elérésének útja nehezített.
Csökkentek a vadászterületek az ösztönzések az illuziók. Majd legyűrték a kudarcok és csapdába került.
Első intő jel az volt, hogy elmagányosodott legyengült, céltalanná vált.
Majd begyűjtötték többi társával együtt és bezárták.
Fel sem tűnk nekik, hogy elvesztettek mindent .
Mint ahogy az sem hogy szabadságuk elől egy szem őr zárja el őket. Annyira gyengék voltak, hogy csak kapaszkodtak , de nem egymásba, hanem a rácsaikba.
Megtörtek elvesztették az önállóságukat, hitüket, álmaikat.
Végül örökre bezárták őket.
De már nem is emlékeztek arra milyen is szabadnak lenni.
Kaptak enni, igaz nem friss zsákmányt amitől erőre kaphattak volna.
Csak döghúst.
Inni is adtak nekik, sőt társat is, hogy tovább éljenek.
Hirnőkül adva, lám mily nagy Isten állatkertje.
Mutogatni , dicsekedni való a megtört tekintet, az önmaguk árnyékaiként csak lézengő királyok.
Kik egykor szabadnak, királynak uralkodónak születtek.
Egy láncolat fejei , urai voltak.
Ma mindez már csak álom.
Megkopott elszürkült meghunyázkodó alamizsnán élő koldusok, akiket mutogatni lehet.
Bizonyíték arra, hogy a szabadság elvesztésének is vannak királyai.
Annyi rácsot állítunk szabadságunk"védelmére", hogy idővel riadtan észleljük, magunk köré pakoltuk őket, s az élhető világtól választanak el bennünket...
