Csak egy szó kell, mi szíven talál...

Nincsen Isten, nincs e földön igazság, Én érzem,
mért adott az ég nekem olyat, mitől most, csak vérzem.

Nem kell nekem érző szív, nem kell, szerelem sem,
azt kívánom kitől kaptam, most legyen  helyemben.

Érezze azt, mit érzek Én, mit éreztem egy párszor,
mit, csak szerelmemtől kaphatok, a földön, soha semmi mástól.
Hogy meghasad bennem a szív, és üvölt fel az égre,
párját vesztve, átkot szór a hazug istenségre.
Pokolra szállnék, de nem lehet, nem lenne kín az se,
nyári tábor ahhoz képest, mint mi van szívemben.

Átéltem már néhányszor, de nem tudom meg szokni,
mindig van ki tudja a tört még mélyebbre tolni.

Mert elhiszem, Én barom állat, hogy talán, ez majd más lesz,
de mindig ugyan az a vége, sajnos az igazság, ez.
Nem érzi senki, mit érzek én, csak jár a hazug szájuk,
sebet ejtenek szívemen, haragszom is rájuk.
Hát ezért mondom, most Én, hogy nem lesz az a mosoly,
mi meglágyítana engem, s a szívemig el hatol.
Nincsenek már oly szép szavak, s nincsen oly ígéret,
mi tüzet gyújtana szívemben, hol megfagyott az élet.
Nem érdekelnek, angyalok, se hold, se nap az égen,
nem érdekel már senki más, sőt még talán Én sem.
Nem küszködök, s nem alkotok semmit a világnak,
nem hagyok egy újabb esélyt, e végzetes hibámnak.

El ér így is a végzetem, de ott majd csak én állok,
nem lesz mellettem senki más, kiről kiderül hogy álnok.

Mert nem titok  mit ketten tudnak  s pletyka csak egy szó is,
csak egy szó kell,  mi szíven talál  és rossz lesz majd a jó is.


                                                                                €$@ß@