Elmúlt már a szívemben, a szörnyű hideg vad tél.
De szívemben, te zord idő, sok sebet ejtettél.
Mi, nem tűnik el nyomtalan, hege mindig látszik.
S szívemben a kétkedés, örökké bent játszik.
Sosem lesz már bizalmam, olyan sok, mint régen.
A sok sebem, mit hord e szív, mind a gyengeségem.
Mit eljátszottál én bennem, mi még bízni tudott.
S most örökké bent él az ördög, hinni nehezen tudok.
S már nem tudom, hogy bízzak e, vagy folyton rosszat várjak,
De tudom, hogy most örülnék, egy Őrült vágyú lánynak.
Kiből érződjék, igazat mond, nem csak jár a szája.
Nem csak hiszem, hogy angyal, tényleg legyen szárnya.
Mert szemében a becsület, igaz fénye látszik.
Nem csak álnok hazugság, sötét árnya játszik.
Tényleg látja szívemet, s nem csak karma marja.
Nem sebezni, megszerezni, tőlem azt akarja.
Hát legyen e lány, az angyalom, kivel eltelik egy élet.
S megadom a bizalmam, szívem szerelmének.
Ő lesz a napom, holdam már, s a csillagom az égen.
Úgy szeretném, elfeledném mind a gyengeségem.
€$@ß@
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése