Az Én vágyaim...

Tudod az Én vágyaim…

És a lehetséges valóság, közelebb esnek egymáshoz.
Az Én vágyam olyan vágy…

Amiben ott lapul a remény.

Hogy lesz egy napja az életünknek…
Amikor ott vagyunk egymással szemmben.
Nem úgy, mint két idegen…
Hanem, mint kik összetartoznak.
Hosszú évek óta fogják egymás kezét…
Nem zavartan…
Mint ki szembesül.

Hanem boldogan, sírva és nevetve…

Mint, kik régóta vágyták ezt a pillanatot…
Tudod, valami gyönyörűséget szerettem volna mondani…
Erről az elképzelt, remélt találkozásról…
Ahol talán a szerelem, szóba sem kerül…
De a szeretet takarná el, sütne a Nap, esne az Eső…
Végre együtt láthatnánk a szivárványt.

Csak neked köszönném meg…

Amit másnak...Már az égieknek…
A mindenhol jelenlevőknek, olyan sokszor megköszöntem.

Hogy vagy nekem.

A szemedbe mondanám…
Hogy mekkora erő van benned…

A képzelet határain túl is örömet teremtettél bennem…

                                                   €$@ß@

Hozzád enged a kegyes álom...

Megszólítlak némán, minden éjszaka...

Vigyázva, meg ne zavarjam álmodat.

Érzem, válaszolsz...Szólítlak...Érzed...?

Jó így...Bár megtagadom a józan észt.

A tudás felett ítél a Vágy...A merész...

Amit tagad a tudás, lásd Léleké a döntés.

Kapcsolatunk az éteren át…

Bár árnyat vet rá a kétkedés.

Remélt...Derűs álmom elé…

A kóbor reményt, elűzni késztet(és).

S elfogadni az ébrenlétben…

Már rám szabott valót.

Hozzád enged a kegyes álom…

S emlékeddel, álomba fogad...Egy álmodozót.

                                                      €$@ß@

Sosem vétkező szerelem...

Mondd azt, hogy úgy vársz, mint hajnalt az ég...

S álmomban szöktetsz át sok rossz mesén.

Bíztass, hogy tiszta a szándék, a cél...

S mostoha ágyban nem ébredt a fény.

Had legyek fontos, és szép pillanat...

Arcodban had lássam meg önmagam.

Mondd azt, hogy elringat, becéz a vágy...

S felragyog tőle az utca, a ház.

Úgy kérlek, adj esélyt...

Egy sosem vétkező szerelemért.

Mint szétgurult gyöngyök az őszi avaron...

Ragyogj fel bennem, úgy akarom.

Minden éjjel, minden nap...

Hiszem, az egyetlen csak Te vagy.

Gyönyörű szép szerelmesem...

Csak Te legyél, Te maradj meg nekem.

Minden éjjel, minden nap...

Hiszem, az egyetlenem Te vagy.

Miattad hiszem, s nem feledem...

Hogy van sosem vétkező szerelem.

Mondd azt, hogy úgy vársz, mint hajnalt az ég...

Egymáshoz illünk, mint gyémánt, s a fény.

Most minden szó, minden hang Téged kutat...

Már nincs kérdés bennem, Te mutass utat.

Úgy kérlek, adj esélyt...

Egy sosem vétkező szerelemért.

Mint szétgurult gyöngyök az őszi avaron...

Ragyogj fel bennem, úgy akarom.

Minden éjjel, minden nap...

Hiszem, az egyetlen csak Te vagy.

Gyönyörű szép szerelmesem...

Csak Te legyél, Te maradj meg nekem.

Minden éjjel, minden nap...

Hiszem, az egyetlenem Te vagy.

Miattad hiszem, s nem feledem...

Hogy van sosem vétkező szerelem.

                        €$@ß@

 

Hazug ígéretek...

Bármi, ami gyönyörű és értékes…

Legtöbbször, rövid életű.

Ne akarjuk, hogy minden örökké tartson.

Ha szeretsz valakit, közben azt ígéred neki…

Szeretni foglak, egész életemben.

Közben pontosan tudod…
Még a holnapban sem lehetsz biztos.

Hazug ígéretet teszel.

Csupán annyit mondhatsz…

Szerelmes vagyok beléd e percben…
Maradéktalanul, neked adom magamat.

A következő pillanatról, semmit sem tudunk.

Én, hogyan ígérhetnék ennél többet?

                         €$@ß@

Kevés a boldog ember...

Olyan kevés kell ahhoz...

Hogy az ember boldog legyen.

Azért kevés a boldog ember...

Mert mindenki sokat akar.

A kevés már az észébe sem jut senkinek...

                                                     €$@ß@

Rólad ábrándozva...

Olyan magányosan virraszt ma a Hold...

Mint egy égi hírnök, fejedelmi fényben...

Hallgatja, mint susog, a lomb a ligetben...

Majd tovább viszi titkát, az elapadó éjben.

Olyan sejtelmes, szent mirtuszág borít...

Száz titoktól terhes, vergődő világot.

Nem, csak én idézem vissza, a nyár tüzét...

Rólad ábrándozva...Te Drága, Imádott! 




                                                     €$@ß@

Egy biztos...

Egy biztos...

Ez az a Szerelem, mely nem múlik el soha.

Mert túl van téren és időn.

Mindegy, hol vagy és mikor látlak.

Ha életemben csak egyszer...

Akkor is szeretlek.

Nem kell veled élnem...

Nem kell naponta látni...

Érinteni, ölelni...

Símogatni téged.

Elég, ha megpillantlak.

Vagy még annyi sem kell.

Csak tudni, hogy...

VAGY.

                                                      €$@ß@

TE...

 

Életem szürke volt, homályos.
Gondolataim esőfelhők.
Egész énemmel a sivár földet markoltam, lapulva.
Az ellenségek tengerén nem volt barátság s part.
Magamban küszködtem a széllel.

Aztán jöttél TE... Fény.

Felkelt a nap, a hideg, fájó emlékké zsugorodott.
Beléd néztem, ember.
Növekszik a zátony a folyó sodrában...
Rárakodnak újabb és újabb hordalékok.
Végül kizöldül, sziget születik.

Így nőtt bennem az érzés.

Ha messze vagy, elsorvad a szivárvány...
Elhalványul a fák zöldje.
Nézem a levegőt, fáj.
Mindegy ki szól, mit mond.
A virágok örömöt nem adnak, állatok szeretnek...
De belül üres vagyok.

De mikor itt vagy, velem.

Szárba szökkenő rózsa, nevető felhő.
Surranó patak szentély, orvosság.
Szavad kevés, halk.
Súlya van.
Gondolatod enyémmel találkozik, mielőtt kimondanád.
Rám nézel, rád nézek.
Látsz engem.
Olyannak, amilyen vagyok.
Ezt, rajtad kívül senki sem látja.
Látlak.
Tudom, ki vagy.
Érezlek.
Semmink sincs.
Annyi sem, mint másoknak.
Kevés a tárgy, mely minket szolgál.
De nekem adtad a zenét, a színeket, a formákat, a Szépet.
Hálás vagyok, és követelődző.
Akarom, hogy velem légy.
Varázsló vagy, ki foglyul ejtettél.
Csak Veled hallom a dalt.
Csak Veled látom a szint.
Bátor vagyok, kitartó, jó.

Veled.

Éjjelente álmomban itt alszol mellettem.
Érzem tested melegét, már nem félek ébredni.
Itt vagy.
A nap, mely arcoddal kezdődik, nem lehet szomorú.
Néha úgy érzem, leéltem egy életet, előtted.
A másikat, Veled kezdeném.
Ne legyen több, elég már!
Hegyek mosolya, erdők sóhaja, tenger ölelése.

Enyém vagy!

Nem üvöltöm világgá, nem harsogom hegyeken állva.
Csak, magamhoz vonlak este, feltoló melegség hullámában...
S halkan mondom, szeretlek!

Maradj velem.

Végig, az utolsó napig.

€$@ß@

Átkozott Nők...

 

Az enyém, csak azt kérdezi...
Hogy hol jártál megint?
A tiéddel nagyobb gáz van...
Ő mélyebbre tekint.

Naná, hogy rólam másoknak mindent kitálal...

Mert nem jött be a trükköm, sajnos a virággal.
S ha ilyennek látom...

A pokolba kívánom.

De ha nem lennének ők...
Ezek az átkozott nők...

Üresnek látszanánk...

Csak magunkkal játszanánk.
Ha nem lennétek...
Bizony belőlünk a lélek...
Elillan, majd ha itt hagytok...

Ezért köszönjük, hogy vagytok.

Már megint horkoltam..
Most éppen ez a baja.
Ha meg szétdobálom a rongyaim...
Attól égnek áll a haja.
És van egy olyan érzésem, hogy megint nem lesz kaja...
Mert sajnos nyitva maradt, a hűtőnknek ajtaja.
S ha ilyennek látom...

A pokolba kívánom.

De ha nem lennének ők...
Ezek az átkozott nők...

Üresnek látszanánk...

Csak magunkkal játszanánk.
Ha nem lennétek...
Bizony belőlünk a lélek.
Elillan, majd ha itt hagytok...

Ezért köszönjük, hogy vagytok.

S ha romokban a házunk...
És az esőtől beázunk.

Majd papás mamást játszunk...

És mindent helyre rázunk.

                   €$@ß@

Magna Cum Laude...