Nem tudom még, de várlak.
Várom, hogy végre megkeress, hogy csókjaiddal betemess.
Hogy féltő kezed óvjon engem, a világmindenséggel szemben.
Szerelem tüze, mely lobog, s fellobban bennem...
A szeretet, mi éltet Engem, várja a reggelt, hogy életre keljen.
Szerinted lehetnék csak egy jó barát...
Szerintem lehetnénk együtt egy idilli pár.
Időkéséssel már más az elgondolás.
Korábban Te gondoltad, hogy újra kezdjük, most Én hiszem...
Hogy van még tervünk.
Ki is vagy valójában?
Szellem, démon, ember?
Személyedre jellemző a szeretetéhes jellem.
Azt hiszed, hogy az élet egy játék, s minden szerelmi tett...
Egy ajándék.
De hidd el, több mint egy jutalom...
Felelősség és erény, egy az utadon.
Ki gondolta volna, hogy még most is kérdés...
Mit érezhetsz irántam...
Szerelem, barátság vagy féltés?
Szeretet vagy szerelem, Én már nem tudom,
Érzem, hogy hiányzol, Társ lehetnél utamon.
Kit kereshet szívem, talán Téged, talán mást...
De most nem akarok mást, mint egy látomást?
Ki vagy valójában?
Szerelmem, sorsom része?
Vagy egy régi szerető, kit szerettem régen?
Talán Te leszel a jövőm egy életen át...
S most mégsem kapok mást, csak kárhozást.
Sok hülyeség, mi lelkem nyomja...
Tettem sok mindent, minek ez a jussa.
Szenvedés, kívánkozás és egy akarat...
Mely talán beteljesületlen marad...
Nem tudom, csak remélek, míg bennem él a lélek...
Én örökre várom a szépet...
S változni Magamért... Érted, nem félek!
Törékeny és hejes vagy... No, ezért szeretlek.
De ez nem igaz.
Csodállak, és büszke vagyok rád...
De enélkül is tudnálak szeretni.
Ha csúnya volnál, akkor is szeretnélek.
Dolgoznék, fáradoznék és imádkoznék érted...
S az utolsó leheletemig az ágyad mellett ülnék.
Igen, végeredményben megállapítom, hogy csak azért szeretlek...
Mert az Enyém vagy, és mert Nő vagy.
Más okot nem látok rá.
A szeretetnek ez a fajtája...
Mem érett megfontolás és tudás gyümölcse.
Az ilyen szeretetről egyszerűen azt kell mondani...
Van, megvan, itt van, és senki sem tudja, honnan jött.
Megmagyarázhatatlan.
S ez így van jól.
Amit itt és most nem teszel meg...
Arra holnap sem lesz több időd...
Kedved és erőd pedig még kevesebb.
Amikor a változtatásra ösztönözlek...
Gyakran köszön vissza a mondatod...
Jó, köszönöm a tanácsot, Majd meggondolom...
S ebben a mondatban, minden benne van...
Ha Tőled, ezt a választ kapom...
Biztos lehetek benne, nem fogod meggondolni magad.
Inkább "sírsz" tovább...
Mert egód úgy kívánja, hogy sajnáltasd magad...
Mert ezáltal panaszkodó éned, több energiához jut.
Sokan próbálnak beleszólni az életembe...
"Menj tovább!
Nincs szükséged arra...
Hogy mások látszat-sorsába bonyolódj...
Amikor az a makacs ragaszkodásról szól...
A szenvedésfüggőségről."
Végre megértettem, mi is amit tennem kell...
Példát mutatni, s ragyogni úgy...
Hogy ettől a ragyogástól, kinyíljon az ilyen zárt szív is...
Mint a Tied.
Néha szenvedni, annyira alapvető és fontos...
Hogy érte, még áldozatot is vállalunk...
Lemondunk az élet napos oldalának megélési lehetőségeiről...
Vagy saját egészségünkről.
Önmagunk boldogtalanságának állandóságát választani...
Még mindig biztonságosabb...
Mint a kihívásokkal teli boldogságra voksolni...
Amiért bizony dolgozni kell.
Az élet pedig nagyon egyszerű...
Ha megtanulunk ellenállás helyett...
Az odaadás mentén haladni...
S kitárt szívvel figyelni...
Az Élet "kincsei" az ölünkbe hullnak...
De ha a görcsös akarás, energiáit választjuk...
Elbukunk.
Betegek leszünk, szerencsétlenek, és szomorú sorsúak.
Egy jó tanács!
Ha szenvedsz...
Valamit nem jól csinálsz.
Gyógyítsd meg magad...
"A boldog lennék, ha... más volna, ha..."
Kezdetű értelmetlen mondatok, ismételgetése helyett...
A tettek felvállalása a helyes irány...
