Én, észrevettem Rajtad…

Már most is Benned van, azaz erő…

Ami ahhoz kell, hogy megtedd, azokat a dolgokat…

Amelyekről el sem tudtad képzelni, hogy lehetségesek.

Észrevetted?

Ez az erő rögtön elérhetővé vált…

Amint a gondolkodásodat s a hitedet megváltoztattad.

                                                                        €$@ß@

Nem tanítani… Elgondolkodtatni szeretnék.

A tanulás utáni vágy, mindannyiunkban benne lakozik.

Nekem, mégsem az a célom…

Hogy a Blogomban bejegyzett versekkel, gondolatokkal…

Bárkinek bármit megtanítsak.

Csupán, elgondolkodtatni szeretném az ide látogatókat…

 

                                                 €$@ß@

Élj vidáman…

A boldogságért, olykor keményen meg kell dolgozni.

Olyan ez, mint az otthon rendben tartása…

Meg kell őrizni az értékeket, és a szemetet ki kell dobni.

Az egyik ember a szép kilátást veszi észre…
A másik a koszos ablakot.

Te választod meg, hogy mit látsz, és mit gondolsz.

Ne feledd…
Ecseted és festéked van.

Beléphetsz a paradicsomba, ha megfested.

 

                                                                        €$@ß@

A karomban tartalak...

Ott ültél mellettem, egyszerre fogyott az út...
Elfeledtünk akkor, minden békét, minden háborút.

A csend fogta össze lóbálódzó két kezünk...
Semmit sem tudtunk arról, hogy mennyire szeretünk.

Vad árnyait távol tartotta tőlünk a lomhán ébredő este...
Bennünk a felkelő-napos hajnal, önmagát kereste.

Kicsit előre hajtottam fejem, oldalról néztem csak Rád...
Közben elmosódott köröttünk a létező-valóság határ.

Nevettél olykor valamin, mit mondhattam Neked..?
Felragyogott ilyenkor, csillagként fénylő szemed.

Kezem megmozdult néha lágyan simogatni akart...
Erőszakkal kellett visszafognom a meg-meginduló kart.

A város alattunk csillogott, ezernyi pontja reszketve fénylett...
S az időből fölénk szőtt fátyol alatt, lassan sötét lett.

Egyszerre álltunk meg és egymásra néztünk...
Szavakat nem mondtunk, talán mind a ketten féltünk.

Nem volt csók és semmi más és nem voltak szavak...
Mindennél többet ért, hogy a karomban tartalak.

                                            €$@ß@

Láthatatlan...

Űz hozzád, szorít, nem ereszt.

Üvölteném...

De csak némán ejtem ki nevedet.

Könnyek, fájdalmas szenvedélye.

A ,,majd egyszer" örök reménye.

Valami szép, valami kék, olyan, ami hív...

Egy láthatatlan kötelék.

Csatok és kapcsok nélkül...

Lelkem lelkedbe szédül.

                                           €$@ß@

Olyan más...

Más vagy, olyan más!
Mint ezernyi gondolatból a legszebb szóvarázs.

Vagy szelíd bókok között, egy meghitt vallomás...
A Szívem húrján pendülsz, mikor játssza dallamát.

Olyan vagy nekem, mint a tisztán szóló ének...
Mely titkokkal csendül fel és szenvedéllyel éget.

S ha a vágy felhevül bennünk, egymásnak mondjuk...
Így, még nem szerettünk.

Más vagy, olyan más!

Új élet kezdete, s utolsó állomás...
Hol minden csupa fény lesz, amíg tart a véglet...

Mert jól tudjuk...
Ez azaz út, mely a csillagokig érhet.

                                          €$@ß@