Te meg Én...

 

 

 

 

 

Valóban, csak ennyi lenne..?

Mondhatnám azt...
Nézd, ennyi jutott..!

Gyolcs fehér géz a megrepedt szívekre...

Míg a sebhelyekre vadszőlő futott.

Persze...
A hiányon zörögnek a láncok...

A van helyett...
A nincs lett...
Mi nekünk adatott.

De nézd...
Mi...

Csakazértis...

Keressük a táncot...

S begyűjtünk még néhány boldog vacakot.

Kitűzzük magunkra az élet lobogóját...

A bánatkönnyét az idő mossa el...

Most kell szilánkokból összeraknunk órát...

Továbblendítve a holnapunk fele.

Mert mit számít a volt...

S milyen az a volna...

Mi ezer pillanattal vésődött belénk...

Mik úgy ragadtak ránk...

Mint pók a légyfogóra...

Mára nem hisszük...
S tán nem is értenénk.

Mert az kell...
Ami lesz...
A bizonytalan holnap...

Az sem baj...
Ha döcög az időkerekén...

Amit csak egy őrült forgószél kotorhat...

Ha együtt megyünk tovább.

Együtt...

Te meg Én.

 

                      €$@ß@