Igenis Szereted!

Amikor tudod, hogy nem jön, de mégis várod

Amikor tudod, hogy kár volt, mégse bánod,

Amikor érzed, hogy hevesebben dobog a szíved,

Amikor érzed, hogy érte remeg a két kezed,

Amikor várod, hogy eljöjjön a pillanat,

Amikor várod, hogy odaadhasd önmagad,

Amikor vágyod ölelését s csókjait,

Amikor vágyod hangját és szavait,

Amikor néznéd mosolyát és két szemét,

Amikor néznéd, ahogy nyújtja a két kezét,

Amikor nem bírod már, kibuggyannak a szavak,

Amikor nem bírod már türtőztetni magad,

Amikor elhiszed, hogy erre volt szükséged,

Amikor elhiszed, hogy Ő is odavan érted,

Amikor megijedsz, de nem tudsz tenni ellene,

Amikor megijedsz, mert rossz lenne nélküle,

Amikor már aludnál és ébrednél is mellette,

Amikor már Önmagaddal harcolsz ellene,

Amikor rájössz, hogy mit sem ér a józan ész,

Amikor rájössz, hogy miért ne, hisz egyszer élsz,

Amikor világossá válik, hogy ez jó neked,

Amikor világossá válik, hogy megteszed,

Akkor vedd tudomásul, hogy igenis szereted.

Lelkitárs

A lelki társad néha csendben lép az életedbe.
Te azonban a csinnadrattát várod a fények és színek összemosódását.
A tűzijátékot.
A nagy sodrást.
HANGOSAN akarod megélni a találkozást!

A lelki társad azonban halkan lép be az ajtón.

Néha nem is kopog.
Leül, figyel.
Nem kiabál, nem tapsol.
A lelki társad megérkezése az életedbe nem mindig egyenlő
a "CIRKUSZ JÖTT A VÁROSBA" élményével.
Nincsenek harsonák, kürtök és pergő dob szólók sem.
Nem rohangálnak a piros orrú bohócok, táblával a nyakukban.

Egyszerűen belép, és OTT van.

Észrevétlenül suhan be, mint egy árny.
Ha nem veszed észre: érzelmi vakság a diagnózisod.
Végig ott ül a szemed előtt, csak Te vagy képtelen őt látni.
Ő viszont lát Téged.
Nagyon is jól.
Bár felfelé néz, látja hibáidat is.
Gyengeségeid, gyarlóságod, kapálózásaid.
De látja nagyságod is.
Ő azt is beléd látja, amit még Te sem mersz elhinni magadról.
Néz Téged.
Figyelemmel kíséri az életed.
Elidőz.
Vár.
Ha igazán a lelki társad, megérti vakságod is.
Elfogadja.
Aztán feláll és kisétál a szobádból, majd lassan az életedből is.
Miközben kifelé megy, arra gondol:


"Nem kell mindig gólt lőni, az örökkévalóság hosszú idő "

Megbukott, de büszke szív

Csak azt akartam, hogy tudd

Nem múlt el nyomtalan,

Hogy itt élsz bennem

És nélküled sem lettem boldogabb.

S egyre jobban érzem, hogy

Csak a távolság nő,

S a rideg gyűlölet bennem,

Mert elveszítettem azt, ami éltetett engem.

És a szavak már hiába beszélnek

Nem hallod te sem, nem hallja senki sem.

Hát feladom a harcot, nem küzdök

Se veled, se ellened!

Elvesztettem a hitem, elvesztettem mindent,

Elveszítettem a csatát, és a háborút is elveszítettem!

De felemelt fejjel lépek majd tovább,

És mosolygok majd, ahogy egykor mosolyogtam rád!

Mintha ott se lett volna...

Az egyik pillanatban még itt volt, a másikban már nincs sehol.
Az egyik pillanatban még itt vagyunk, a másikban már el is távoztunk.
És csupán ezért a röpke pillanatért mekkora hűhót csapunk.
Mennyi erőszakot, mennyi ambíciót, szenvedést, viszályt, haragot, gyűlöletet gerjesztünk!
Csak ezért a rövid pillanatért!
Egy állomás várótermében ülünk, és miközben a vonatot várjuk, óriási zsivajt csapunk.
Egymás haját tépjük, vérig sértjük a másikat, birtokolni, főnökösködni, uralkodni próbálunk másokon - politizálunk.

Aztán megjön a vonat, és mindenki örökre eltűnik, mintha ott se lett volna.

Ki a lelki társ?

Mennyi mindent gondolunk az életről, de legtöbbje nem úgy van.
Nézzük például a szerelmet.
Az ember hajlamos azt hinni, hogy örökké tart.
De nem teszi.
Csak némelyik.
És az elején rettentő ritkán lehet tudni, hogy melyik lesz az.
Folyton keresünk ismeretlen eredetű benső késztetéssel.
Keressük szünni nem akaró viharok, harcok és otthonok suhanó emlékeiben a másik felünket.
Az égi társat, akivel valaha egyek voltunk és egészek.
És néha megtaláljuk a csatakos színtér legeldugottabb zugában, legképtelenebb pillanatában, legreménytelenebb helyzetében.
És nem hisszük el, hogy ez lehetséges.
Mert az ego folyton résen van.
Az ő világa az elszigeteltség.
Az ő világa a magány.
Bármi, ami erre rácáfolhatna, riadalommal tölti el.
Rögvest kiküldi hát rettentő seregét élen a hűvös ész érveivel, az önzés félelmeivel, a megszokás horgas kis karmaival, a bizonytalanság katonáival.
Mindezzel mentendő megingó helyzetét.
És a szerelem ilyenkor visszahúzódik, ha nem igazi.
Ha nem gyökerekből jövő.
Ha nem csillagokból született.
De, ha mégis az, el nem rettentheti semmi sem.
Akkor olyan erős, hogy évmilliók sem oltják ki bizonyosságát.
Akkor olyan elrendeltetett, hogy az ego meghunyászkodva fújja meg visszavonulásra szólító kürtjeit.

Akkor nem tehet semmi mást, csak feladhatja önmagát...

Bátorság nélkül...

Tudás és bátorság a nagyság két összetevője.

Halhatatlanok lévén, halhatatlanná tesznek.

Annyit érünk, amennyit tudunk.

A bölcs mindenre képes.

Ismeretek híján úttalan a világ.

Hozzáértés és erő: szem és kéz.

Bátorság nélkül meddő a tudomány.

Megemlékezés

Ma egy szeretett barátunk halálát siratjuk: 
A Józan Észét, aki sok éven át volt közöttünk.
Senki sem tudja biztosan, hány éves volt, mivel születési adatai már régen elvesztek a bürokrácia útvesztőiben.
Emlékezni fogunk rá, mert olyan értékes leckéket adott nekünk, mint

"dolgozni kell, hogy tető legyen a fejünk felett"

és

"mindennap kell olvasni egy keveset"

Hogy tudjuk, miért lel aranyat, ki korán kel, és hogy felismerjük olyan mondatok érvényességét, mint

"az élet nem mindig igazságos"

és

"lehet, hogy én vagyok a hibás".

Józan Ész egyszerű és hatásos parancsok:

"addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér"

 Megbízható szülői stratégiák szerint élt.

"nem a gyerek, hanem a felnőtt dirigál"

Egészsége akkor kezdett gyorsan romlani, amikor jó szándékú, de hatástalan szabályokat kezdtek alkalmazni.

Jelentések egy hatéves kisfiúról, akit szexuális zaklatással vádoltak, mert megpuszilta egy osztálytársát.

Kamaszokról, akiknek iskolát kellett változtatniuk, mert feljelentették drogot áruló társukat.

Vagy a fegyelmezetlen diákját megdorgáló tanítónő elbocsátása csak rontott az állapotán.

Józan Ész akkor kezdett háttérbe szorulni, amikor szülők csak azért támadtak a tanárokra, mert azok végezték el azt a munkát, amelyben a szülők csődöt mondtak.

"fegyelmezetlen gyermekeik fegyelmezését"

Még tovább hanyatlott, amikor az iskoláknak szülői engedélyt kellett beszerezniük ahhoz, hogy beadjanakegy aszpirint, bekenjenek egy gyereket naptejjel.
Ugyanakkor tilos volt tájékoztatniuk a szülőket, ha egy diáklány teherbe esett, pláne ha abortuszt akart csináltatni.

Józan Észnek elment a kedve az élettől, amikor a tízparancsolat nevetséges anyaggá vált.
Némely egyház üzletté aljasult.
A bűnözők kezdtek különb elbánásban részesülni, mint áldozataik.

Józan Ész számára kemény csapás volt arról értesülni, hogy az ember már nem védheti meg magát egy tolvajtól a saját házában, ellenben a tolvaj beperelheti őt ha kezet emel rá.
Ha egy rendőr megöl egy bűnözőt, még akkor is, ha ez utóbbinál fegyver volt, azonnal eljárás indul ellene aránytalan védekezés miatt.

Józan Ész halálát megelőzte szüleié: Igazságé és Bizalomé,

Feleségéé: Bölcsességé,

Lányaiké: Felelősségé és Törvényességé,

Fiuké: Ésszerűségé.

Túlélik szörnyű mostohatestvérei:

Hívják ide az ügyvédemet.

Nem én voltam.

Ne szólj bele.

A társadalom áldozata vagyok...

Nem voltak sokan a temetésén, mivel nagyon kevesen értesültek arról, hogy

ELMENT

A másik

És szólt a nő:

Hajam ében és lágyabb, mint a lágy selyem.

És itt a szívem közepében ujjong a boldog szerelem.

Tied a lelkem, tied a testem.

Te vagy az első, akit öleltem.

Boldog vagyok, mert a tied vagyok.

És a férfi szólt:

A másik elhagyott.

És szólt a nő:

Piros az ajkam és harmatosabb, mint a rózsa kelyhe.

És végigfut az üdvök üdve rajtam, mikor így tartasz forrón átölelve.

Szemem sötétebb, mint az égbolt, mikor fergeteg zavarja.

Oh, mondd a másik szintén szép volt?

Fehér a válla, gömbölyű a karja?

Tudott-e súgni-búgni szintén?

Tudott-e édes csókot adni?

Meghalni karjaidban, mint én, és új gyönyörre feltámadni?

És lángolt, mint a nap?

Vagy szelíd volt, mint a hold?

S a férfi szólt:

A másik csúnya volt.

És szólt a nő:

És mégis nappal, éjjel, sóhajtva gondolsz vissza rája.

Amellyel az enyém nem ér fel, mi volt a titka, a varázsa, bája?

Miben olyan nagy, dicső, elérhetetlen?

S a férfi szólt:

A másikat szerettem.

Mindig a csúcson!

Figyeld meg az óceán hullámait!

Minél magasabbra tör fel egy hullám, annál mélyebb lesz az őt követő hullámvölgy.

Az egyik pillanatban a magasba emelkedő hullám vagy, a másikban pedig a mélybe merülő hullámvölgy.

Élvezd mindkét állapotot, ne ragaszkodj egyikhez sem!

Ne mondd, hogy "én mindig a csúcson szeretnék maradni"!

Ez lehetetlen.

Egyszerűen be kell látnod, hogy ez lehetetlen.

Ilyen eddig soha senkivel nem történt, és nem is fog.

Ez egyszerűen nem lehetséges, a dolgok természete már csak ilyen.

Akkor mit lehet tenni?

Élvezd, amikor a csúcson vagy, és élvezd azt is, amikor a völgy következik.

Miért olyan rossz lent lenni?
Az egy ellazulás, egy pihenés.

A csúcs izgalmi állapot, és lehetetlen állandóan izgalmi állapotban lenni.

Az élet szépségei...

Azt mondják, az élet szépségeit azok képesek igazán értékelni, akik már megtapasztalták a létezés törékenységét.

Vajon miért kell szinte kiszáradni, hogy megpillantsuk a pohár oldalán gyöngyöző vízcsepp nagyszerűségét?

Elmondom hát, mi a különbség, a tibeti és a nyugati kultúra között.

Arrafelé sokkal boldogabbak az emberek.
Igaz, hogy szegények, mégis több mosolygós arcot lehet látni.
A ruhák is színesebbek, mint nálunk.
Nézz csak körül: ha kimész az utcára, a fekete és a szürke a legelterjedtebb.

Közben mindenki rohan, stresszeli magát.

Tibetben az emberek nyugodtak, s nem csak külsőleg, hanem a lelkükben is.
Keleten nincs annyi szabály, az ott élők gondolkodását nagyon kevés elvárás korlátozza.
Ezzel szemben a nyugati világban megfelelési kényszer telepedik az emberek életére.

Ők szó szerint magukat betegítik meg.

Mindig mások akarnak lenni, mint amik valójában, s ez állandó elégedetlenséggel tölti el őket.
Nepálban, ha valakinek van egy marék rizse, annak nagyon tud örülni.
Nálunk, ha valaki vesz egy autót a következő gondolata máris az, hogy egy nagyobb még jobb volna.
A kulcsszó szerintem a motiváció.
Nepálban és Tibetben az emberek megelégednek azzal, amijük van.
Nálunk a többség az anyagi javak után kapkodva reméli elérni a boldogságot, ami persze sosem sikerül.

Hiszen mindig létezik több, szebb és jobb.