A másik

És szólt a nő:

Hajam ében és lágyabb, mint a lágy selyem.

És itt a szívem közepében ujjong a boldog szerelem.

Tied a lelkem, tied a testem.

Te vagy az első, akit öleltem.

Boldog vagyok, mert a tied vagyok.

És a férfi szólt:

A másik elhagyott.

És szólt a nő:

Piros az ajkam és harmatosabb, mint a rózsa kelyhe.

És végigfut az üdvök üdve rajtam, mikor így tartasz forrón átölelve.

Szemem sötétebb, mint az égbolt, mikor fergeteg zavarja.

Oh, mondd a másik szintén szép volt?

Fehér a válla, gömbölyű a karja?

Tudott-e súgni-búgni szintén?

Tudott-e édes csókot adni?

Meghalni karjaidban, mint én, és új gyönyörre feltámadni?

És lángolt, mint a nap?

Vagy szelíd volt, mint a hold?

S a férfi szólt:

A másik csúnya volt.

És szólt a nő:

És mégis nappal, éjjel, sóhajtva gondolsz vissza rája.

Amellyel az enyém nem ér fel, mi volt a titka, a varázsa, bája?

Miben olyan nagy, dicső, elérhetetlen?

S a férfi szólt:

A másikat szerettem.