Jöttem színarany éjnek, jöttem fekete napnak...
Évek tengeréből, robbantál pillanatnak.
Lettél színarany éjem, lettél fekete napom...
Kagylóhéjába zárt, merülő pillanatom.
Szememben nyílsz azóta, szobámba hoz a reggel...
Távoli esték partján, lecsuksz a két szemeddel.
A lehetetlen...
Csupán, egy semmit mondó szó.
Amelyet a kis emberek tettek naggyá...
Mert számukra, könnyebb egy készen kapott világban élni...
Mint felfedezni magukban rejlő erőt a változtatásra.
A lehetetlen nem tény...
Mindössze egy elhamarkodott vélemény.
Nem kinyilvánítás...
Hanem kihívás...
Lehetőség...
Egy múló pillanat.
Így hát számomra nem is létezik..!
