Selymes húsod hozzám tapad...
Öledbe süpped horgonyom.
Körülvesz édes szőrzeted...
Csorgatott méz a pillanatod.
Megszédülsz és hallkan azt suttogod...
Testeddel, nem válsz le soha rólam.
Nincs bánat, gond, se fájdalom...
Nincs múlt se jövő csupán a jelen...Nem álmodom.
S száguldasz rajtam, mint meztelen lovas...
Amíg az élvezet, ágyékodból fejedbe száll.
Libabőr futkos hátadon, szemet hunysz...
Te nyíladozó, illatos lótuszvirág.
Az Életed s a Végzeted, már Én vagyok.
Szerelem addig van, amíg meg nem szűnik.
Szeretet mindig van, amíg Én vagyok, és utána is.
Legfeljebb Én nem tudok róla.
Igazán egy hatalmunk van, a gondolataink fölötti hatalom.
Bármikor, amikor legnagyobb a sötétség...
Tudd, hogy van szeretet.
Ha becsukod a szemedet, van, aki vezet.
Önmagaddal leszel önmagad.
Van, aki szívből szeret, mert Én elfogadtalak annak, aki vagy!
Meztelenen, tudás nélkül jövünk a világra.
A vigyázó szellem segít...
De csak behunyt szemmel lehet hozzá fordulni!
S őszintén hinni, bízni szavaiban...
Mert csak a bizalom éltet igazán!
Neked köszönhetem, hogy újra férfinak érzem magam.
Te keltetted fel bennem azt az érzést...
Hogy újra Forog a föld körülöttem.
Köszönöm neked , hogy ujjá születtem általad.
Hálát adok a sorsnak, hogy az élet felém sodort...
Kapaszkodom beléd, mint a lehullott falevél...
Melyet a szél messze hordana szét.
Veled fekszem és veled ébredek...
Álmaimban érzem ölelő karod Szorítását...
Puha ajkad dédelgető érintését.
Érzem forró leheletedet, amikor fölém hajolsz...
S lágyan megcsókolod ajkaim.
A remény ott lebegett a kényszerű valóság felett.
Jössz-e még újra felém...
Vagy csak emlékképek sokasága űz tovább...
Az élet rögös útvesztőjén.
A kérdés nyitva áll és válaszra vár...
Akarsz-e engem újra és újra úgy...
Mint ahogy vágyaink, feltörő izzó lávaként a felszínre tőr?
Akarsz-e engem úgy, mint zivatar, mely mindent Elsöpör...
S utána csendesen elgyötör?
Akarsz-e engem riadt hajnalon...
Amikor kereslek és nem talállak sehol?
Talán a tavasz, meghozza válaszom...
S útbaigazít egy újra megkezdett napon.
Szeretlek, kiáltom untalan...
Ha eljut hozzád ez az Üzenet, hallgasd meg vágyamat.
Szeretlek, ahogy kisgyermek kinyújtja kezét anyja felé.
Szeretlek, ahogy a nap körbesimogatja e földtekét.
Gondolj rám és szeress engem vakon...
Így tán az ébredés nem Fáj olyan nagyon.
Érzem ujjaid bizsergető mozdulatát...
Ahogy végig pásztáz testemen és meg meg áll...
Egy végállomásnak tekintett domborulaton.
Frissen ébredek, de a felismerés olyan gonosz...
Nem vagy sehol s Én szomorú vagyok.
Gyere felém és érintsd meg lelkemet...
Hogy a Sors beteljesítse lényemet...
Mely hozzád sodort egy forró augusztusi napon...
Szeretlek újból és újból...
E kimondott szavak olyan silányak...
De felülkerekedik a vágy...
Amely elsodorja mindened, és beteljesíti végzeted.
Jöjj és szeress úgy, hogy soha ne feledjem azt a Percet...
Amikor felgyújtottad szívemet.
A lángok Perzselő ereje újra és újra felszítja lelkemet.
Várlak oltsd el e perzselő tüzet, mert nélküled Elégek!
Több mint fél év elteltével, rájöttem mi a szabadság...
Az érzés, hogy együtt vagy valakivel, testben és lélekben...
Nem vagyunk már egyedül és mégis mindent megtehetünk...
Azt, ami jó a testünknek, lelkünknek...
Olyanná váltunk, amilyen a másik...
Okos és buta, szelíd és vad, szép és csúnya...
Öreg és fiatal, szégyenlős és gátlástalan...
A szabadság a legfőbb emberi érzés...
Hogy van olyan ember, akivel ha együtt vagy...
Önmagad vagy.
Mert amikor Te mellettem vagy, s Én melletted vagyok...
Rátalálunk Önmagunkra...
