Vannak Nők, akiket hosszabb-rövidebb időre ajándékba kaptam...
Elkísérhettem Őket életük egy szakaszán.
Nem igazán azért, hogy birtokoljam vagy uralkodjak felettük...
Meg azért sem, hogy tanácsaimmal megfojtsam őket.
Pedig, ebben "is" jó vagyok...
Sajnos, néha úgy érzem, túlságosan is jó..!
Egyszerűen csak azért, hogy menjek mellettük...
Átláthatóan...
Belopakodtunk egymás életébe...
S a lelkünk jót ücsörgött egymásnál.
Ugyanarra a dallamra rezdültünk...
Éreztük egymást.
Az emberek azt mondják, nem szeretnek szenvedni...
Én, valamiért mégis szeretek...
Szeretem, eszeveszett hiányotok...
Olyankor, ott lappang az a torokszorító érzés minden porcikámban...
Mindent odaadnék azért a pillanatért...
Csak, hogy újra találkozzak veletek.
Érezzem újra ugyanazt a dallamot a lelkemben...
A Ti dallamotok...
A Ti rezdülésetek.
Vannak ezekben a találkozásainkban valami nagyszerű...
S megdöbbentően furcsa.
Az élet összehozott Minket...
Nem éppen hétköznapi embereket...
Mintha csupán a véletlen játéka lett volna...
Aztán összekötött Minket egy láthatatlan szövedékkel...
Azért, hogy sohase felejtsük el Egymást...
Azt a dallamot, azt az illatot, azt a hangulatot, amit elénk terelt...
S azokat az érzéseket, amiket a lelkünkbe csempészett...
Amik ellen hiába is küzdenénk...
€$@ß@
