Tudod, Királynőm...
Embernek lenni nem abból áll...
Hogy állítólagos bűntelenséggel büszkélkedünk...
Mert a fennhéjázó ember követi el azon sebző vétkeket...
Amiket észre sem vesz…
Tudod a bűn, túl misztikus fogalom..
Van, aki botlását bűnnek tekinti...
Ha érzi, megsebzett mást is..
Míg egyesek akkor sem tartják cselekedeteiket elítélendőnek...
Vagy szégyenletesnek...
Amikor számtalan szív és lélek...
Csörömpölő üvegzaja verődik vissza a fájó érzelmek faláról...
Figyelmét nem vonzzák a vöröslő csíkok...
Melyeket a szilánkok sérelmező éle metsz olyan életeken...
Amelyek összeolvadtak egykoron az övével.
Nem, Kedvesem...
Nincsenek tökéletes emberek...
És nincs is szükség rájuk...
Nem emberi vonás a tökéletesség...
Lényünk és sokszínűségünk...
Kósza eltévelyedéseinkből megszülető vonásunk...
Nem szükségszerű pengéje óvatlanságunknak...
Tán jól, tán rosszul cselekszünk...
S örökkön nyughatatlan lelkünk...
A mindig vigyázó, békíthetetlen lelkünk...
Zászlaja alatt követünk el néha olyan hibát...
Amely épp olyan mint a korábbiak...
Visszafordíthatatlan…
Embernek lenni bátorság!
Egyenes gerinccel...
Kihúzott vállakkal...
Reszkető szívvel...
Félig holttá vált lélekkel...
Igazat szólni…
Ettől emberré válsz!
A bátor tett, nem tűri meg a megalázkodást...
Szólt, fejet hajtott, de nem érdemel örök szidást...
Mert embernek lenni, elengedésből is áll...
A felismerésből, hogy egy másik lény „botlásművében”...
Nekik is íródott egy fejezet...
S maguk előtt sem észrevehetően...
Segédkeztek a döntésben…
Sosem késő, igaz emberként viselkedni...
Ez történik...
Mióta kerek a világ...
S mióta a Férfi a Nőt szereti…
€$@ß@
