Hogy mi az orgazmusban a szép?
Persze, szép az ott lenn is.
De a legszebb, amikor neked ott lenn gyönyörű...
S én itt fenn, a szemeidben látom azt.
Mert látom a kis halált, az éghez emelkedést...
S hallom kiáltásod, sikoltásod.
Utána sírva fakadsz.
Az egész, akár egy folytonos, zörejtelen opus...
Mely többet ér annál, amit az ágyékomban érzek.
Olyannyira, hogy csak azért jutok veled együtt a csúcsra...
Mert Nő vagy és ezt kéred tőlem...
De ha tehetném, nem elbódulva és magamra figyelve...
Hanem józanul csodálnálak, nehogy lemaradjak valamiről.
Ujjaidat az arcomon, combjaidat csípőm körül...
Szemérmed, szemérmem körül.
A szorításod, a lüktetésed.
Azt, ahogy együttdobbanunk…
A szerelemben, menny és pokol, eggyé lesz.
Ördög és Angyal, kézen fogva, lépked.
Férfi és Nő egybe olvad...
Egymással örök csókcsatát folytat.
Behatolás és megadás...
Távolodás, közeledés, vágyakozás.
Örök hiány, kín, szenvedés...
Mámort adó kibékülés.
Viharfelhő, villám, vad csattanás...
Kéklő égen szivárvány fakadás.
Gyűlölet, dac, büszkeség...
Ölelő tekintet, mosolyos selymesség.
Kopár kőszirt, homoksivatag...
Ahol zöld oázis felé a karaván halad.
Tél, fagy, örök jégmező...
Perzselő naptól védő rózsaszín felhő.
Áradás, vízözön, kopár szik mező...
Hajnali kéjharmattal átitatott parfümös levegő.
Szívet szenvedtető és éltető...
Mindenki másé ingatag.
De a mienk, örök marad!
Van, édes álom, mit a szív rejteget magában.
Van, őrült vágy az ember gondolatában.
Van érzés, szerelem, határtalan szeretet...
Mit átélni és átérezni, veled sokszor lehetett.
Volt fájó csalódás, hűtlen vallomás...
Eltitkolt érzelem, könny, mi felszáradásra vár.
De a nyoma ott maradt, agyam legmélyebb csücskében...
Mélyen a tudatom alatt, a szívem mélyében.
Mégis újra vágyom rá, megszállottan harcolok érte...
Mert tudom, e nélkűl nem élhetek... S az idő is véges...
Próbáltál már félhomályban beszélgetni valakivel?
Nem csak a szerelmeddel, de akár a barátoddal is.
Mondjuk észrevétlenül leszállt az este, és besötétedett.
Érezted, hogy őszintébb lettél?
Érezted, ha valaki villanyt gyújt...
Hirtelen megváltozik közöttetek minden?
Nem a szemeteket...
A lelketeket vakítja a fény!
Érezted, hogy a lámpa fénye...
Valami meghittséget ver széjjel?
"Jaj, oltsd el, olyan jó volt idáig sötétben beszélgetni!"
Sötétben, a lélek könnyebben válik... Meztelenné.
Két kezem közé fogtam az arcát.
Elakadt a lélegzete.
Haboztam egy kicsit...
De nem a szokásos értelemben...
Emberi módon.
Nem úgy, ahogy egy férfi hezitál...
Mielőtt megcsókol egy Nőt.
De szerettem volna előbb kipuhatolni...
Miként fog reagálni.
Nem úgy, amikor azért habozik egy férfi...
Hogy meghosszabbítsa a pillanatot...
A várakozás eszményi pillanatát...
Amely néha jobb, mint maga a csók.
Azért habozotam, hogy kipróbáljam magam...
Lássam, biztonságos e a dolog.
Megbizonyosodjak róla...
Még mindig, uralkodik e önmagán.
Bármennyire is erőlködtem, hogy ne gondoljak rá...
Nem azért küzdöttem, hogy elfelejtsem.
Éppen, hogy attól féltem éjszakánként...
Amikor, a hosszú álmatlanságból eredő kimerültség...
Lerombolj az önvédelemre emelt falakat...
Hogy elfelejtem, hogy a múlt kicsúszik a kezeim közül.
Hogy az agyam szita...
Féltem, hogy egy napon, nem fogom tudni visszaidézni...
A szeme, barna színét...
A bőrének selymes érintését...
Vagy a hajának, pontos árnyalatát.
Azt nem engedhettem meg magamnak...
Hogy minden pillanatban rágondoljak.
De elfelejtenem sem szabad Őt.
Mert volt valami, amiben muszáj hinnem ahhoz...
Hogy tovább tudjak élni.
Tudnom kellett, hogy létezik valahol.
Ez minden.
Minden mást el tudok viselni.
Feltéve, hogy Ő létezik.
Néha annyira jó lenne átlátszónak lenni!
Hogy mindenki láthassa mit gondolok, mit érzek...
De valóban hasznos ez?
Addig amíg nem tudjuk kontrollálni...
Érzéseinket, gondolatainkat, vágyainkat...
Semmi esetre sem!
Ha pedig már eljutottunk odáig...
Talán már a vágy sincs meg bennünk...
Az igény, hogy átlátszóak legyünk.
Akkor már nem számít, ki mit gondol.
Talán az sem, hogy mi mit gondolunk, magunkról?
Mindannyian emlékszünk az elsőre...
Az első szerelemre, az első csókra, az első ölelésre.
Vajon tudjuk-e melyik lesz az utolsó?
Emlékszünk-e majd rá?
Ha tudnánk, hogy az lesz az utolsó, másképp élnénk át?
