Csenddel üzenek...

Csenddel üzenek néked, mert hidd el, igazán félek...
Hogy most kevés a szó, az se kimondva jó.

Hangok nélkül is érzed...
Miért őrizlek téged én már magamba rég, oly tiszta a kép.

Bűvölő némaság, túl zajos a világ.
Úgy keress, hogy megtalálj, de úgy siess, hogy megvárj!

Lásd...

Jó nekem, hogyha rád nézek, és szótlan mondhatom el néked...
Hogy már nem félek!

Rég érzem azt, hogy e csend-pillanat, elvezet majd hozzád...
Kedves...És örökké így marad.

                                                €$@ß@

Hajnali álom...

Átcsenném álmaimat neked, finom, lágy gyönyörökkel...

S az olvadó nedves kéjt, amely illatozva kíséri...

A csendes langyos éjt, lebegő szerelmi násszal.

Ezt az érzést őrizném, a követő álom hajnaláig...

Szívünkben ébredező, új kísértés mámoráig.

                        €$@ß@

A szem a lélek tükre...

 

Hát igen.
A szem az a terület az emberi testen...

Amely oly sok mindent elárul személyiségünkről.

Szomorúságot, bánatot, vidámságot...
Szenvedélyt, szeretetet, szerelmet,odaadást...
Kételyt, bosszúságot, barátságot...
Ellenszenvet, kínt, megvetést...
Önuralmat, dacot, hideget, meleget, méltóságot.

Mindez együtt a lélek...

Amit nem az arc, nem a test, nem a kéz vagy a láb tükröz...

Hanem a szem.

Oly parányi fizikai megjelenés a testtömeghez képest...
Mégis az egyetlen és valós fizikai jelenség...

Amely mindent elmond rólunk.

Ezen a fárasztó napon, egy kellemes fürdés után...
Csak álltam a fürdőszobában a tökör előtt és észrevettem...
Hogy van szemem.
Ez annyira természetes a látó ember számára...
Hogy szinte fel sem tűnik...
De aztán tovább néztem és mind közelebbről...

És feltűnt a csoda.

Karinthy Utazás a koponyám körül c.írása jutott eszembe.
Miért ne lehetne?...
Utazás a szemem körül, csak képekben.
Előkaptam a mobilom és megörökítettem néhány szemvillanásom.
Nem kell, hogy egyetértsen velem bárki is...
Csak azt kérem attól, aki erre fogékony...

Néha nézzen tükörbe...

Mert a csoda ott van a szemünkben és a lelkünkben.

És ne feledjétek, a szem a lélek tükre.


                                                                            €$@ß@

Cholnoky MMS 2010.03.27

Ments meg...

Az éj fekete függönyén, milliárdnyi fény tör utat…

De, mind közül csak egy, őrzi álmodat.

Elérni szeretnéd, s a széllel a magasba szállsz...

De a távolság nagy, s a mélység magába ránt.

Ments meg kérlek, vagy ölj meg, ha kell...

Mert álmok nélkül, csak a félelem ölel.

Csapdába estem, fényem egyre csak fogy...

Lelkem szállna, de érzem minden erőm elhagyott.

Adj erőt, az útra, hogy higgyek, bízzak újra.

Lelkem tengerén a hajnal szárnyakat bont...

Körbe ölel fény, s mutatja új otthonom.

Hajózok ismeretlen, viharos vizeken át...

De a távolság nagy, s a mélység magába ránt.

Ments meg kérlek, vagy ölj meg, ha kell...

Mert álmok nélkül, csak a félelem ölel.

Csapdába estem, fényem egyre csak fogy...

Lelkem szállna, de érzem minden erőm elhagyott.

Adj erőt, az útra, hogy higgyek, bízzak újra...

Egy szirten állok és nincs már hova menjek.

Engedj be kérlek, az álmod kapuján...

Akkor megférne szívemben, az egész világ.

Ments meg kérlek, vagy ölj meg, ha kell...

Mert álmok nélkül, csak a félelem ölel.

Csapdába estem, fényem egyre csak fogy...

Lelkem szállna, de érzem minden erőm elhagyott.

Adj erőt, az útra, hogy higgyek, bízzak újra.

                                                                                       (Tabáni István)