Az éj fekete függönyén, milliárdnyi fény tör utat…
De, mind közül csak egy, őrzi álmodat.
Elérni szeretnéd, s a széllel a magasba szállsz...
De a távolság nagy, s a mélység magába ránt.
Ments meg kérlek, vagy ölj meg, ha kell...
Mert álmok nélkül, csak a félelem ölel.
Csapdába estem, fényem egyre csak fogy...
Lelkem szállna, de érzem minden erőm elhagyott.
Adj erőt, az útra, hogy higgyek, bízzak újra.
Lelkem tengerén a hajnal szárnyakat bont...
Körbe ölel fény, s mutatja új otthonom.
Hajózok ismeretlen, viharos vizeken át...
De a távolság nagy, s a mélység magába ránt.
Ments meg kérlek, vagy ölj meg, ha kell...
Mert álmok nélkül, csak a félelem ölel.
Csapdába estem, fényem egyre csak fogy...
Lelkem szállna, de érzem minden erőm elhagyott.
Adj erőt, az útra, hogy higgyek, bízzak újra...
Egy szirten állok és nincs már hova menjek.
Engedj be kérlek, az álmod kapuján...
Akkor megférne szívemben, az egész világ.
Ments meg kérlek, vagy ölj meg, ha kell...
Mert álmok nélkül, csak a félelem ölel.
Csapdába estem, fényem egyre csak fogy...
Lelkem szállna, de érzem minden erőm elhagyott.
Adj erőt, az útra, hogy higgyek, bízzak újra.
(Tabáni István)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése