Mi virágot ültetünk unalmas konyhakertünkbe...
S hiába is mondanák mások...
"Az nem odavaló, mit képzelnek ezek”
Nem érdekelnek, földhöz bilincselni próbálók gúnyos köpködései...
Felszállunk úgyis, lélekben és pőrén...
Mezítelen lebegtetve önmagunk a világ elvárásai felett…
Szeretlek...
Mint a folyó…
Simogató habjaiddal, kövön csobbanó.
Mint a szél…
Kérges tenyeremmel, koronád borzoló.
Mint a föld…
Ízekre szaggatva, érzem merre lépsz.
Mint a tűz…
Hamuvá perzseled, testem szövetét.
Mint a lélek…
Nem tudni, mettől vagy Te, s Én meddig érek.
A harmóniát, előbb teremtsd meg magadban...
S csak utána próbálkozz, magad körül megteremteni.
