"Gyönyörű világról" énekel a nyári szellő, jól ismert hangok… Hallgatom.
Éjjel, megint emlékeimmel lesz dolgom, tudom ma sem alhatom.
Bűbájos emlék, édes álom száll át szerelmes lelkemen…
S egy feledhetetlen, csodás hang énekli sírva... Szerelem.
Előttem állsz, fehér ruhában felém nyújtod hivogatón kezed.
S míg rajongva átölellek… Halkan füledbe súgom...
Én most is úgy szeretlek, mint ahogy egy éve már, minden pillanatban szeretlek.
Tiszta lelkemmel érek Hozzád…
Szívemmel szívedbe festve, éltető álmokat.
A mélykék égboltot Eléd terítve…
Lábaid elé hintve, milliónyi csillagot.
Egy könnyem cseppje, ragyog vissza szemeidben…
Ígérve halkan, reménnyel teli boldogabb, holnapot.
Ismerős arcok mosolya jelzi, szerelmes szívünknek…
Az ég felé nyúló kezeinkkel, elértük együtt a Napot.
Isteni áldás ez, igen, hisz Általad ajándékot adott…
Olyat, mit eddig más, csak álmaiban láthatott.
Benned, Engem ringat szívedben…
Míg Én Veled, s Érted élek minden pillanatot.
Egy éve, még mit sem sejtettem arról...
Milyen különös, milyen különösen sérülékeny virág a hűség.
Hogy hűnek lenni ugyanúgy, mint szeretni, nem csak akarat kérdése.
Mint ahogy a virág sem akar, nem akar elhervadni...
De, ha eljön az idő mégis elhervad, ha nem szakítják le, akkor is elhervad.
A hűség se szeretne, hűtlenné lenni...
Ha egyfolytában fogják kezét, ha lépést se tesz, akkor sem lehet megóvni.
Mert az igazi hűtlenség, ugyanúgy, mint az igazi szeretet...
A lélekében születik.
Királynőm...
Szeretném, ha szemem tükrében fedeznéd fel a világot...
S észrevennéd az igazán fontos dolgokat.
Szeretném, ha tudnád, hogy a sivatagban is nyílik virág...
S hogy a hóesés is melegséget áraszt, mert így a világ boldogabb.
Szeretném, ha Velem együtt kiáltanád, hogy suttogva is értem szavad...
Mert így nincs az a szív, mely megszakad.
Szeretném, ha látnád, a vak ember is láthat csodás dolgokat...
S kinek néma az élet, az is várja a hangokat.
Szeretném, ha együtt éreznénk azokat a dolgokat...
Melyeket a sok ember a jelentéktelen dolgok miatt egyre csak halogat.
S végül szeretném, hogy egyszer ráncok borítanák arcunkat...
Azt lássam, életünk nem is lehetett volna ennél boldogabb.
