A pillanat szépsége...

Kedvesem...

Az élet, sajnos nem olyan, mint egy félbehagyott rajz...
Amit ha tegnap elrontottunk, ma kiradírozhatunk.
Pedig, sokszor jó lenne, ha nyomtalanul megtehetnénk...

Csak egyszer, egyetlen egyszer lehet tiszta lappal indítani...

Az élet lapjain, mély nyomot hagy a ceruza...

Nincs az a radír, amelyik azokat a karcolásokat eltüntetné.

De a pillanat szépsége arra való, hogy új színt vihessünk a régi helyére...

Szebbé, vidámabbá, izgatóbbá varázsoljuk, azt a rég elkezdett rajzot...

Kiradírozni ne is próbáld...
De minden pillanatban ott a lehetőség...

S így a meggondolatlanul elmaszatolt, sötétre rajzolt kép kiszínesedhet.

Minden pillanatban lehet irányt változtatni...
Lehet, a mégoly sötét szobába is fényt beengedni.

A hajnal is csak attól függ, hogy milyen az ébredésünk...

A napfény, vagy bántja a szemünk, vagy örömöt ad kedves símogatásával...
Udvarunkban a madár is lehet, bántón zajos, vagy muzsikaként csendül fel...
A hirtelen jött zápor is lehet áldás, vagy átok...

Minden attól függ, előző nap milyen volt a félbehagyott kép...

Árnyékként, vagy fényként borult feléd, s felém.

                               €$@ß@

A lelked kezembe adhatod...

Tudom, nem csak megtréfált az elme…
Te vagy az, aki ezer versem kereste.
Az első, akire mondhatod…

A lelked kezembe adhatod.

Mert Én táplálom, szüntelen szeretve…
Lehelve beléd holtodiglan a jót.
Magamon szűrve át a rosszat…

Te, s csak Te kapd a jót, a legjobbat.

Akivel álmodtam az ágyam…
Legyen bár rongyos vásznam…
Vagy bársony, amelyből melege árad…

De benne ott a Vágyad.

Az éjek álmainak ágya, ahová a fáradtság segít…
Vagy két kézzel markolt szenvedély mely ledönt…

De az a pillanat elönt, s szívedben nyugtatón simít.

Nem.
Nem szerelmet kerestem Benned, de hát jött, így köszönöm.

Nyugalmat látni Benned...

Miért kellett látnom..?
Miért nem csak érintett, mi markolni is mert..?
Miért mondtad, hogy vedd el..?
Mert titkon mindig is szerettem.

Sőt mindennél jobban Szeretem.

Szeretek elmerengeni a feltámadt, elhalni nem akaró vágyban.

Szeretek, fürödni a lángban, abban a reménysugárban.

A semmiről tovább beszélni…
Míg már azt sem tudtam, hogy mit beszélek.

Szeretek, remegő szívvel szeretni Téged.

Szeretem szégyellni az elakadt hangom.
Zavaros mondatom, kavargó lelkem súgta szájnak…

Az a tündéri Zitus…

Hát sejtette biztos...
Sejtette, hogy szeretem, még akkor is…

Ha mások szerint, nem szerethetem.

Még akkor is, ha tudom…

De ezt most ide le nem írom..!

Szólhatok hozzád…?

Szeretlek.

Az első perctől, szavakat kutatva...

Amikor más történt, mint, ami motoszkált a tudatban.

Az Enyémben, a Tiédben tudom, nincs rá magyarázat.

Bár ne szeretnélek ennyire..!

Akkor mernék még szebb szavakat szülni fülednek.
Mernék..?

Ki mondaná, hogy nem merhetek, mikor annyira megszerettelek.

A legjobbat akarva Neked.
S nem vagyok szomorú…

Mert az egyetlen, Nekem Te, Neked pedig Én vagyok.

Szeretlek.

                                  €$@ß@

Advent...

Poharadon ajkam íze éget, tüzes csókom kortyonként feléled...
Pálinka sem űzi el az illatom, mit adventi ölelésem ott hagyott.

Poharadban látod csillogó szemem, ajkadhoz emelve szemhéjad megremeg...
A méz illata az orrodba száll, édes nedűtől kedélyed helyreáll.

Lassú percek közt jöttömet várod, S míg szíved ablakát kitárod...
Halk sóhaj, vágyódva elképzeled, amint csókolva, újra egyé válsz Velem.

                                                  €$@ß@

Zita...

Kiáltani akarom, ki tilthatná másfél év után, hogy nem lehet...
Volt, hogy még súgni sem szabadott Királynőhöz illő Nevedet.

Még gondolni sem, pedig belül csak azt visszhangzom...
A hangos titkot, mely életem úgy édesíti... Édes Nevedet.

Nevedet, Édes, azt a pár szótagot, mely Királynői koronáddá  változott...
Ragyogó ékeddé... Nevedet, mely nem hagyja nyugodni lelkemet.

Lágy dallamként csendül a nappalokon át, beillatosít minden éjszakát...
S úgy tapad a számba, tüdőmbe, Te lettél a dobogás a szívembe.

Már majdnem Te, minden lélegzetem Veled itat és zsongat édesen...
Édes Neved betölti szívemet, s csak Te vagy Kedvesem nála édesebb.

                                                  €$@ß@

Mikor átölelsz, s Én átölellek...

Mikor átöleltél, megszűnt tér és idő, védtelenné vált ölünkben a vágy...
Mint a vízesés, önnön robajától, különválasztódott múltunktól a mánk.

Mikor átöleltelek, félelmet oldott a lélek, a perc tüzében vágytunk elveszni...
Mosolygó reménnyé változott az élet, kínzó szomjunk dühét szerelmünk elfedi.

                                        €$@ß@

Amit a szívünkkel, szépnek látni akarunk...

A szépség fogalma, folyton változó...

Örök és mégis mulandó...
Megfogható és megfoghatatlan...

Reményteli, csodálatos...

Egyszerűen, vagy szerencsére...
Egyénfüggő kérdések sokasága.
Mint ahogy Mi is azt látjuk Egymásban szépnek...

Amit a szívünkkel, szépnek látni akarunk...

De erre mindenkinek megvan a maga belső...

Sok esetben, másra nem tartozó válasza.

                        €$@ß@

Én még mindig...

Égeti még ajkad, ajkam melege..?
Perzseli még bőröd, forró kezem..?
Élvezed még ajkadon a szám ízét..?
Ott vagyok e minden pillanatban Veled..?
Látod e még szemeddel, szemem sugarát..?
Hangom füledben, még szerelmes ének..?
Fészkel még a vágy, izgató testedben..?
Mond, ölelésemre sóvárogva vágysz..?
Adna e még csókot lázban égő ajkad..?
Odaadnád magad újra s újra Nekem..?
Éreznél e, vágynál e, egy életen át Engem..?
Szeretnéd e Magad mellett szerelmes szívemet..?

Mert Én még…

Ajkaimon érzem ajkad melegét…
Bőrömet perzseli forró kezed...
Nyelvemen élvezem a szád ízét...
Itt vagy egészen, s Én ott vagyok Veled.
Még mindig látom szemed sugarát…
Hangod fülemben még szerelmes ének...
Testemben még mindig itt fészkel a vágy...
Sóvárgom, hogy ölelj, Én ölelnélek Téged..
Még érzem, ahogy ajkaddal lázas csókot adsz…
Én már odaadtam Magam, végleg Neked...
Érezlek, vágylak, egy életen át Téged…
Magam mellett szeretném szerelmes szívedet.

                                  €$@ß@

Aki Igazán Szeret, az mindig szeret…

Kedvesem…

Igaz a mondás…

„Aki Igazán Szeret, az mindig szeret…
Minden pillanatban szeretne a szerelmével lenni…”

Mint ahogy Én is vágyom arra, hogy Veled töltsek minden pillanatot...

De képes vagyok arra is, hogy elengedjelek…

Amikor érzem, hogy szükséged van a magányra vagy mások társaságára…
Feltöltődésre, helyzetértékelésre, megbeszélésre Önmagaddal…

Össze akarom kötni Veled az életem…

Naponta látni, csodálni, betelhetetlenül betelni…

Lehet, hogy most meglepetést okozok…

Annak ellenére, hogy ezt már többször megbeszéltük…
De éppen ezért, vagy éppen annak ellenére…

Boldogan vállalnék Veled egy közös gyermeket „is”…

Még akkor is, ha a szerelmünk nem erről szól…
S korunk szerint, már nem is lenne tanácsos…
De erős Bennem a vágy, hogy legyen még egy kapocs…

Az amúgy köztünk lévő, eltéphetetlen kötelék mellet…

Ami még jobban összeköt.

Szerelmem mi sem bizonyítja jobban…

Ahogy várlak Téged, bármikor is érkezel…
S ahogy sietek hozzád, ha kéred, s akkor is, ha nem…

Tudod, aki szeret, az mindig szeret…

Szeretnélek akkor is, ha betegen feküdnél az ágyunkban…
Ápolnálak, nem törődve azzal, hogy akár meg is fertőzhetsz.

Aki szeret, az türelmes…

Sokszor a szemembe vágod, hogy türelmetlen vagyok…
De ez csak nézőpont kérdése…
Mióta is várok Rád „türelmesen”...?
2009. Augusztusa óta..?

Talán egy kis türelmetlenség, már belefér.

Nem számolva azt a 15 évet…
Amig lelkem legmélyén, tudat alatt, titkon vágytam Rád…

Fontosabbá váltál az életemben, mint Magam, Én saját Magamnak…

Ha ezt önzetlenül viszonozni tudod…
Akkor a köztünk lévő kapcsolat soha nem lanyhul…
Akkor folyton erősödik…
Akkor a nehéz időkben a kapcsolatunk, segít lerázni a gondokat…
Adni bizakodást, erőt, értelmet a létért való küzdelemben…

Aki szeret, az kívül belül szeret…

Szeretem az aggódásodat, félelmeidet...
Szeretem minden apró hibádat…

Még azokat is, amik Téged annyira zavarnak.

Imádom a ráncaidat, a nózidat, a mosolyod alól kivillanó fogacskáidat.
A szemeid, az arcod a benned tomboló Nőt, a vágyaidat...
S nem zavar, ha korán pihenni térsz, vagy fáradtan ágynak dőlsz…

Én, majd őrzöm álmodat…

Aki szeret, szívesen öregszik meg Veled…

S csak azt kívánom, hogy előbb múlhassak el, mint Te…

Mert nem tudnám elviselni az elvesztésedet…

Szeretlek...

                                 €$@ß@

Meddig élnék, mondd, hangod nélkül, meddig élhetnék...

Életem, mit húrjaidon fontál Nekem, elkísér...

Egy kottába írt olthatatlan szenvedély.

Mert benne él a holnap minden új remény...

Amiért élnem kell.

Te vagy a hangszerem...

Ki minden nappal más dalt dúdol el s hiszem...

Ez átsegít majd minden bajon...

Van hitem..!

Ha itt vagy Velem minden rezdülésemben...

Csak játssz Nekem..!

Mert meddig élnék, mondd, hangod nélkül, meddig élhetnék...
Hiszen ott vagy minden dalban Nekem éreznem kell...

Sok őszinte hangban.

Nem találnék mást, hogy mondjam el.

Oh, hogy mondjam el..!

Félek túl kevés Én bármit adhatnék...

De a tűzbe mennék Érted bárcsak érthetnéd.

Nélküled már rég semmit sem érhetnék...

De Nekem élnem kell..!

Te vagy a hangszerem...

Veled az élet minden másodpercét élvezem...

A hangodat már száz közül felismerem...

Játssz, hogy mindig halljam, mert így van hitem...

Tarts életben..!

Mert, meddig élnék, mondd, hangod nélkül, meddig élhetnék...

Hiszen ott vagy, minden dalban, Nekem éreznem kell...

Sok őszinte hangban...

Nem találnék mást, hogy mondjam el...

Olyannak szeretsz amilyen vagyok...

Sokszor annyi is elég, hogy megérints...

Mert az érintésedből sugárzik mennyire szeretsz.

Hogy halljam a hangod...

S akkor már tudom, hazaérkeztem...

Néha ennyi is elég ahhoz, hogy visszatérjek Önmagamhoz...
Megmutattam a legbelső énemet...
S Te nem menekültél el...
Nem fordítottál hátat...

Elfogadtál és olyannak szeretsz amilyen vagyok.

Szeretném ha már most mellettem lennél...

Örömben és bajban...

Vagy mindkettőben egyszerre...

Mert Én már most Veled lennék mindkettőben...

                                   €$@ß@

Ketten egyet... Egy Igazat...

Sokszor van úgy, hogy azt gondolod, sőt kihangsúlyozod...

Ezt egyedül kell megoldanod..!

De ez nem igaz..!
Tudnod, érezned kell, hogy van Valaki…

Akire mindig, minden pillanatban számíthatsz…

Aki nem rúg Beléd minden páros napon…
S nem kér bocsánatot érte a páratlanokon.

Aki igaz, hogy több mint egy éve elkövetett egy óriási hibát…

Viszont, az azóta eltelt idő alatt azon fáradozott…
De ez nem is igazán fáradozásnak nevezhető…
Inkább küzdelemnek…

Igen, azon küzdött, hogy kijavítsa...

De legalább halványítsa azt a hibát, amit elkövetett.

Akiről, már Te is bátran ki merted jelenteni…

Ö az, aki Velem száll…
Átadja szárnyait, ha zuhannák...

Akiről elmondhatod, Ő az kit Melléd rendelt az Ég…

Mert Vele minden más, Ő a végső megoldás.
Akiről a szíved mélyén mindig is álmodtál…
Akiért még Te is változnál…

Bár Én nem akarom, hogy változzál.

Aki mellett megtaláltad, azt a gyönyörű édes, igazi létezést…

S már Te is tudod az, amit adnál, Neki nem kell több annál…

Aki a Társad lenne…
S Akinek Te is boldogan a Társa lennél.
Aki mellett végre megnyugodnál…
Aki mellet többé nem érzed magányosnak Magad…

Mert Vele Ketten alkottok egyet…
Egy Igazat…

                          €$@ß@

Jóban-rosszban...

Néha nincsenek szavak, vagy rímek arra, hogy pontosan leírjam...
Mi is történt aznap.
Van úgy, hogy egy nap egyszerűen csak véget ér.

S van úgy, hogy Valakinek könnyeivel küzdve ér véget...

Ha valakit nagyon szeretünk, nem hagyhatjuk csak úgy elveszni.

Ez a fajta szeretet tart minket életben...

Akár van értelme mások számára, akár nincs.
Valóban születnek néha örök és megbonthatatlan kapcsolatok.
Egyesek tényleg rátalálnak arra az egyetlen emberre...

Aki jóban-rosszban kitart mellette.

Ez az ember lehet egy házastárs, ünnepelheted őt álomesküvővel.
De az is lehetséges, hogy az az ember...

Akire egy életen át számíthatsz...

Az az ember, aki igazán ismer...
Talán még jobban ismer, mint Te Önmagad.

Ő nem más mint az az ember, aki Írja ezeket a sorokat...

S Veled van minden örömteli vagy szomorú pillanatodban.

                                          €$@ß@

 
 

      

Mindenért és semmiért...

Ha valóban Boldogok akarunk lenni...

El kell rugaszkodnunk attól a tévhittől, hogy a boldogsághoz indok kell.

Amíg Te is azt hiszed, hogy Neked valami boldogságot nyújt...
Addig fogod hajszolni, amíg meg nem szerzed...

Látod Én is beleestem ebbe a csapdába...

S így, ebben a nagy hajszában elfelejtettem boldognak lenni.
Ha pedig megszerzed a boldogságod vélt tárgyát...
Minden pillanatban attól fogsz félni, hogy elveszíted...
S a nagy félelemben megint elfelejtesz boldognak lenni.

Ám a boldogsághoz nem kell semmi, nem kell hozzá indok.

Csak az elme keresi az indokokat...
Mert képtelen felfogni...
Az Élet ellentmondásokkal teli teljességét, tökéletességét.

Amikor boldogok vagyunk, arra alapvetően nincs indokunk.

Amikor igazán boldogok vagyunk...
Amikor fekszünk a tengerparton és napozunk...
Amikor fáradtan hazaérünk, és jóleső sóhajjal belezuhanunk az ágyba...

Amikor csak ölellek Téged a szerelmem, nem gondolok semmire...

Tudom, akkor valóban Boldogok vagyunk, eltűnnek az indokok.
Sőt, még Mi is eltűnünk...

Amikor Mi magunk vagyunk a Boldogság, akkor az elménk megszűnik...

Ekkor csak vagyunk, s ez maga a Boldogság.
S hogy miért vagyunk boldogok...
Amikor nincs rá semmi okunk, hogy boldogok legyünk..?

Egyszerűen mindenért és semmiért...

                                        €$@ß@

Párkapcsolat analízis...

Amikor elhatároztam, hogy Új Életet kezdek…

Kedvesem kérésére, felkerestük Veszprém egyik...
Vagy talán egyetlen Feng Shui központját…

A célunk nem csak az volt, hogy egy ismeretlen…
De mindkettőnk számára vonzó jövőt valósítsunk meg magunknak…

Hanem, egy újabb megerősítésre vágytunk kettőnk jövőjével kapcsolatban…

Igaz, ez február óta, már a sokadik…
S ennyi, a maga területén szakembernek valló ember, egymástól függetlenül…

Talán nem hazudik, kettőnk harmónikus jövőjével kapcsolatban…

Végül is, mi céljuk lett volna vele..?
Nem is tudtak egymásról…

Mi pedig nem avattuk bele őket az előzményekbe, főleg nem a részletekbe…

Így hát most megosztok veletek…

Egy a Feng Shui szempontjai és irányelvei alapján készült „Párkapcsolat analízist”…

Ami egy Tűz elemű Nőről és egy szintén Tűz elemű Férfiról készült…
Akik 1967.07.13-án és 1967.02.19-én láttak meg a napvilágot.

Szóval, szóljon ez az elemzés Zitáról és Csabáról, azaz Rólunk…

Két, Egymásért rajongó, sszerelemtől szárnyaló, TŰZ ELEMŰ EMBERRŐL..!

Természetesen…

Cenzúrázatlanul...!

„Amikor a Feng Shuiban Chi-ről beszélek…
Akkor különböző energiaminőségre gondolok.
Mely látható és láthatatlan formában jelen van környezetünkben.
Az öt elem a fa, tűz, föld, fém és víz, változó ciklusainak megismerése…
Segítséget ad az elemek kapcsolatának megértéséhez.

2010 Augusztus közepén két szimpatikus fiatal keresett fel…

Lakberendezési tanácsért..
Valamint megerősítést kérve, közös jövőjükkel kapcsolatban…

A legjobb esetben két tűz elemhez tartozó ember...
Nagyon erős kapcsolatot tud létrehozni…

Amelyben mindegyik csak erősíti a másik aktivitását és szenvedélyét.

Hogy a kettőjük közötti kapcsolat még érzékibb legyen…
A Föld elem jelképeit kell megjeleníteniük az otthonukban…
Ilyen tárgyakat, mint…
A homokkal töltött kerámia tál, sárga vagy barna téglalap alakú formák vagy bútorok, gyertyák…

Zita…

Tűz Nő…
Ő az, aki a vágyait a legjobban képes kifejezésre juttatni…
Általában karcsú, hajlékony, igen éles eszű…
Született vezető típus…
Egyike a legjobban alkalmazkodó embernek.
Színe…
A zöld és a piros, de egyénisége válogatja…
Kerülendő otthonukban a kék a fekete és annak árnyalatai…

Csaba…

Tűz Férfi…
Mélyen beégeti magát egy asszony, jelen esetben  Zita szívébe.
Életkedv és lelkesedés irányítja vágyait a szerelem területén.
Arra azonban ügyelnie kell, hogy ne veszítse el az egyensúlyát…
Ha partnernője nem tart lépést szenvedélyével és temperamentumával…
Az könnyen nézeteltérés forrása lehet.

(Ígérem… Majd odafigyelek..!)

Otthonukban a mediterrán színeket részesítsék előnyben…
A zöld mellett a sárgát, barnát, pirosat illetve ezek árnyalatait…

Néhány irányelv, amit érdemes betartaniuk…

A négy jó irány annyit jelent számukra, mondjuk egy íróasztal elhelyezésénél…

Munkahelyi siker érdekében…
Nézzen Zitáé NY felé, Csabáé K felé…

Egészségük érdekében…
Nézzen Zitáé ÉK felé, Csabáé DK-re…

Partnerkapcsolat megerősítése érdekében…
Zitának a DNy-i irány a jó, Csabának az É-i…

A jobb tanulmányi eredményért a vizsga sikeréért…
Zitáé nézzen ÉNY felé, Csabáé D felé…

Hihetetlen, de ha odafigyelünk a két fiatal születési évére…
Akkor biztosra mehetünk a családon belüli harmóniára.”

Természetesen itt még nincs vége…
A következő írásomban részletezem a még vagy tíz oldalban kifejtett…
Feng Shui a térrendezés művészete című tanulmányt…
Ami alapján végül is megtervezték…

Mi pedig megvalósítottuk az irányelveket követve a Lakberendező tanácsait…

„A Feng Shui a térrendezésnek olyan…

Mint a jóga a testnek és a léleknek.”

Az analízist és a tanulmányt készítette...

                                                        (Kuraliné Seres Ildikó)

Vallomás…

Egy érzés története…

Önismereti Vallomás…
Mindazoknak, akik…

De inkább olvassa el az, aki nem sajnálja rá az időt…

 

Nem figyelek a szavakra, amik elröppennek Belőlem...

A szavak csak eszközök, jobb híján, emberek között...
Akik közölni akarnak egymással valamit.

Van-e szó arra, amit elmondani sem merek...
Mert talán nem is tudok?

A csöndben, mely megelőzi és eltemeti a szavakat...
Néha talán közelebb vagyunk egymáshoz...
Mint a szavak tengerén...

Mely elválasztó hullámokat vet közénk.

Csak egy Blogger vagyok...
Akinek szavakra kell bíznia titkait.
Szavakra, melyeket már oly sokszor használtak...
Szavakra, melyekben már oly sokszor hittek és csalódtak.

Jöjjetek hát szavak és legyetek hű hírnökeim!

Azt mondjátok el, amit üzenni akarok veletek...
Sem többet, sem kevesebbet...

Vigyétek el mindazokhoz...

Kikről azt hiszem, hogy hallgatnak rám.
S azoknak is, akik kételkednek érzéseinkben…
Furcsa titkaimat, melyek minél mélyebbek...
Annál szívósabban vágynak a felszínre.

Vigyétek el érzéseimet...

Melyek minél szemérmesebbek...
Annál kacérabban vágynak megmutatkozásra.

Vigyétek el gondolataimat...

Melyek minél játékosabbak és bizonytalanabbak...
Annál komolyabbnak és fontosabbnak akarnak látszani.

Vigyétek el történetemet...

Mely ma különös aggodalommal bízza rátok magát...
Hiszen éppen az a különlegessége...
Hogy amíg történet volt...

Sohasem találkozott szavakkal, sohasem szorult szavakra.

Most mégis mindazt...
Ami a lelkem mélyén...
A szívem rejtekében...
Az idegek sötétségében történt...
Le kell fordítanom a szavak túlságosan világos nyelvére...

Kell...

Magam sem tudom, miért?
Szebb volna talán, ha hallgatnék...
S ma megint nem értem...
Miért kell mindent, mindent mindig elmondani...

Mi ez a vágya a közlésnek, a beszélésnek...

Mi ez a furcsa indiszkréció...
Mi ez a különös kitakaródzás...?
Nem is tudom, meg lehet-e érteni azt, ami Velünk történt, s történik...

Hiszen ami történt, mindig kimondatlan volt...

S lényegében talán kimondhatatlan is marad.
De talán éppen azt kell ma nyomatékosan megmondanom...

Hogy halljuk mi, ha nem is látjuk egymást...
Hogy beszélünk egymással, ha nem is találkozunk...

Együtt vagyunk...
Együtt alakítjuk életünket...
Ha utcák, városok, országok, választanak is el egymástól.
Hogy van köztünk valami láthatatlan...

Ami erősebb és fontosabb mindennél, ami látható...

Hogy kimondhatatlan érzések vannak köztünk...
Amik kifejezőbbek minden szónál...
Mert ma még nem szabad kifejezni szavakkal...
Hogy minden ködben és homályban láthatatlan fény ölel át...
S egyesít minket a fény, amelyben elporlad minden szó...

S omladozik minden börtön...
Amelynek, látszólag, tehetetlen rabjai vagyunk.

Már fiatal korunkban elfelejtünk bízni az érzéseinkben…
Elfelejtjük szabadon, hitelesen és őszintén kifejezni azokat.
Ugyanakkor megtanulunk megfelelni az embertársainknak…
Ezzel elveszítjük a kapcsolatot önmagunkkal…

Ahelyett, hogy saját érzéseinkre figyelnénk.

Hosszú és fájdalommal teli út vezetett idáig…
Hogy önismereti vallomást tegyek, mi is zajlik körülöttem…
Mi az, amin átmentem…
Mi az, amin mások átmentek…
Mi az, ami megváltoztatta végre, pozitív irányba a gondolkodásomat…

Mert igen is megváltozott.

Viszontagságos, felelőtlen viselkedésem története…
Múlt év szeptemberéig nyúlik vissza.
Amikor is a jövőmbe vetett hitem…
S legszebb álmaim dőltek pillanatok alatt, kártyavárként össze…

Egy szerelmi csalódás következményeként…

Én csalódásként éltem meg…
Pedig így utólag nézve…

Egy próbatétel volt.

Az élet tett próbára.
Ha nehezen és fájdalommal övezve…
Átmentem a próbán.
S tényleg átmentem.

De sajnos ezt, akkor, még nem ismertem fel…

Mint ahogy azt sem, mi a helyes és mi helytelen viselkedési norma…
Egy kapcsolat helyrehozatalához.
Abban a tudatban éltem…
A cél szentesíti az eszközt.
De minden eszközt?

Akkor úgy gondoltam, igen.

Mindenen és mindenkin átgázoltam, aki keresztezni akarta utamat.
Nem rettentem vissza semmitől és senkitől…
Még saját testi épségemet is többször kockára tettem…
Csak, hogy elérjem a célomat.

Most már hiszem, van őrangyalom…

Remélem, mint eddig, ezután is gyorsabb lesz Nálam!
Se szép szó, se fenyegetés nem hatott Rám…
Felültem egy számomra nagyra becsült ember hiteltelen szavának…
Aminek csupán jóindulat és az Én szemfelnyitásom volt a célja…
Elég morbid, úgy felnyitni egy ember szemét, hogy közben…
Alaptalanul megbélyegzek egy Nőt…

Aki mindennél és mindenkinél fontosabbá vált…
Mind a mai napig az életemben.

Tudtomon kívül, Sajnos visszaéltem...

A birtokomba került, hamisnak bizonyult információval…

Ahelyett, hogy magamban tartottam volna fájdalmamat…
Lelkem könnyítése képp, megosztottam valakivel…

Sajnos az emberi rosszindulat, határtalan…

Egy jól kiszínezett pletyka, sokaknak mindennél többet ér.
Nem érdekelt senkit, ezzel mekkora fájdalmat okoznak…
Mint ahogy Engem is csak az vezérelt…

Ha nekem fáj, fájjon Neki is.

Miért csak Én cipeljem, azt az egyfülű kosarat.
Képtelen voltam túltenni magam, az iránta tanúsított érzéseimen…
Hogy fájdalmam csökkentsem, valamit tennem kellett…
Ekkor nyúltam a tollhoz, amiről köztudott…
Fegyverré válhat, ha felelőtlenül használják…

Én kétélű fegyvert kovácsoltam, ebből a nemes eszközből…

Kétélű volt, mert kétszer fájt…
Fájt minden sora, amit írtam vele, könnyeimmel küszködve…
S fájt annak is, akiről szólt, mert azt akartam, hogy fájjon.
Mindig mindennek oka van…

Soha semmi nem történik véletlenül…

Mi is tisztában vagyunk ezzel…
S ezt, nem akár miért írom, többes számban és jelen időben.
Sorsunk közös…
Akárhogy is fáj ez, a körülöttünk élőknek…

Csak az odavezető utat nehéz megtalálnunk…

Mert mindig akadnak körülöttünk olyanok…
Akik akadályt gördítenek elénk...
Az emberi leleményesség határtalan...
Belefér minden gátlástalan eszköz...

Ebben nem különbözünk egymástól, hiába is próbáljuk utólag megmagyarázni...

Az érzelmi zsarolástól kezdve a gyermekeink ellenünk fordításáig.
Így volt ez a múltban és a jelenben is.
Számtalan keserű pillanatot okoztak nekünk…
Mint ahogy Én is okoztam másoknak…
Tudtam milyen gyűlölni valakit…

Mert csak az iránt érzünk ilyet, akit igazán szeretünk…

De sokkal jobb megbocsájtani…
Átéltük ezt az érzést többször is…

Mert a szerelem ereje, valamiért sokkal erősebb közöttünk.

Sokáig nem értettem miért…
Csak azt tudtam, érzem a közelségét…
Mindennél jobban.
Nem kellett látnom, de amint megéreztem…

Keresnem kellett.

Mindig megtaláltuk egymást.
Mert az érzés, kölcsönössé vált.

Ez az együtt érzés, a tudomány szerint, a szerelem legmagasabb fokozata…

Amikor az ember értetlenül áll…
Az Őt körülölelő események előtt…
Minden eszközt megragad…
Ami közelebb viszi a megválaszolatlan kérdéseihez…

Egy Természetgyógyász és egy elismert Sorselemző világított rá…

Érzelmeink nem csillapuló, valódi mibenlétére…

Az előző Szavait idézve, a szerelemnek három fokozata van…

A „mag” ami a testiség a szexualitás…
A „virág” ami maga a szeretet…

Valamint az „illat” ami a szerelem legmagasabb fokozata…

Amikor együtt érzel a másikkal…
Annyira együtt rezegtek…
Elég, ha a másik csak Rád gondol, s Te tudod, hogy Rád gondol…
A másik ott van a közeledben, s Te érzed, hogy ott van a közeledben…
Ez a mentális kommunikáció…

Velejárója egy ilyen magas szintű szerelemnek.

Lehet kételkedni benne, hitetlenül állni előtte…

De ha valaki átélte már ezt az érzést, többé nem akar szabadulni tőle…

Mert mi a sorsunk elemzése szerint, már átéltük ezt az érzést, valamikor a múltban…
Talán egy előző életünkben…
Ha létezett ilyen...

S ígéretet tettünk egymásnak…

Mint ahogy számos olyan tényre világítottak rá, ami összeköt minket…

Eltéphetetlenül..!

Mind a mai napig érzem a közelségét, megérzem a gondolatait…
Ha tekintetünk egy pillanatra összeér, tükröződik belőle a tehetetlensége…

De lelkének tükre, megmutatják érzelmeit, vágyait, de a félelmeit is…

Elítélhetnek a múltban elkövetett tetteimért…
Sajnos igaz, hogy a szerelem a legjobb mellett…

A legrosszabbat is képes kihozni az emberből.

Vannak érzéseim... Ha ez bűn..?
Akkor bűnös vagyok.
Szerelmes lettem egy boldogtalan Nőbe… Ez bűn..?
Akkor bűnös vagyok.
Másképp élem meg a szerelem mámorát… Ez bűn..?
Akkor bűnös vagyok.
Rosszul reagáltam le egy számomra, mindenkinél fontosabbá vált Nő…

Változástól való félelmeit, bizonytalanságát…

Na, ez a Bűn..!

Ezért bűnös vagyok..!

Sajnos több mint fél év elteltével értettem meg, mi is okozza ezt a bizonytalanságot..?
Két Blog bejegyzésemmel is rávilágítottam erre…

Mikor is végre megtaláltam az okát…

Az egyik, Április 27.-én került bejegyzésre...

Nem véletlenül ezen a napon.

Míg a másikat, egy Május 9.-én napvilágot látott szerelmi horoszkóp tartalmazza...
Hogy megkönnyítsem a dolgot…
Az utóbbinál eltérő színnel emeltem ki a lényeges információt.

Ezért a szerelemért, mindent feláldoztam… Mindent!

S hogy ez bűn..?
Én nem tartom annak…
Ez valami más…

Ez napról-napra...
Egy őszinte, tiszta, önzetlen szerelemmé erősödő érzésként bontakozott ki Közöttünk.

Felelőtlen Apának tartanak..?
Ez sem igaz.
Felneveltem két fiút, tisztességgel, becsülettel.

Bárhogy is alakul a sorsom, Ők az Én Fiaim maradnak.

Míg szükségét érzem és Ők igénylik, gondoskodni fogok róluk.
Ellökném magamtól a gyermekeim..?
Nem igaz.
Feltettem nekik a kérdést…
Velem akarnak maradni vagy az édesanyjukkal..?

Ők döntöttek, saját akaratukból.

Hogyan tudnám más gyermekét felnevelni, ha lehetőségem adódna rá..?

Szívvel, lélekkel, szeretettel…

Úgy, ahogy a saját gyermekeim is felneveltem.
Meddig tartana ez a mámor, amit most érzek..?
Mikor keresnék mást, mert meguntam..?
Kérdések, amikre egyszerű a válaszom.

Örökké és Soha.

Megtaláltam azt, ami több mint húsz év házasságából kimaradt…
S aminek a hiánya, a házasságom válságát okozta.

Nem a külső megjelenés a fontos…

Aki csak így választ Társat magának…
Az nem Társat keres, csak kirakati bábut…
Soha nem érezte még a szerelem mindent elsöprő erejét...
Azt kérdezték Tőlem, ér ennyit egy Nő…?

Igen ér, még többet is…

Nem akartam belé szeretni…
S nem hiszem, hogy Ő is akarta volna.
De amikor találkoztunk, mindketten éreztük…

Nem tudunk tenni semmit az ellen, ami velünk történik.

Egymásba szerettünk, minden különbözőségünk ellenére…
S ezzel valami ritka és gyönyörű jött létre.
Az Én számomra az ilyen szerelem, egyszer adatik meg az életben…
Ezért vésődött minden pillanata, egyformán az emlékezetembe…

S ezért nem tudom feledni soha egyetlen másodpercét sem...

S ami a legfontosabb, nem csak feledni nem akarom…

De sem Feladni, sem pótlékot keresni helyette..!

Az Igazit az ember nem hagyhatja kicsúszni a kezei közül…

S Én megtaláltam az Igazit..!

Mindig és mindenki ítélkezik a másik felett…
Ahelyett, hogy körülnézne végre maga körül...
Ha egy párkapcsolatban, rendben mennek a dolgok…
A kísértés legkisebb szikrája sem férkőzhet közéjük…

Soha nem a harmadik fél a hibás…

Ezt kéne végre körülöttünk, mindenkinek megértenie…
Hanem az a kettő, aki engedte, hogy kinyíljon köztük az a kapu…
Amin akarva akaratlanul, szívünk dobbanását figyelve, felkínálkozik a lehetőség…

Egy olyan lehetőség, amit mi magunk akartunk magunknak...

Menekülve a kilátástalanság, az érzelmi sivárság elől...
Mert aki úgy érzi többre, jobbra hivatott, előre menekül...

Én is ezt tettem!

Tudatosan, de mégis a véletlenre bízva a sorsomat...
Megtaláltam egy csodálatos Nőben azt, ami hiányzott eddigi életemből...

Utólag, hiába is próbáltuk ezt a hiányzó szeletet pótolni...

Illúziókat ringatva, csak hamis másolat maradt...
A szerelmet erőltetni lehet, de hazudni soha...
S kérdem Én, meddig van értelme erőltetni..?
Szabad egyáltalán erőltetni..?
Nem azzal követjük el a legnagyobb hibát..?
Minden eszközt megragadva, magunkhoz láncolunk valakit…
Akiről tudjuk, hogy lélekben és a szívében…
Már hosszú ideje máshol jár..?
Mikor tavaly októberében újraindítottam a Blogot…
Még nem körvonalazódott bennem tisztán, mit is akarok létrehozni vele…
Talán egy hét elteltével láttam egy filmet…

Az 50 első randi…

Ekkor értettem meg, miről is kell, hogy szóljon az életem…
Mi az, amit majd mindenki elfelejt…
Mert mit is csinálunk..?
Megszerzünk valamit, vagy valakit és birtokolni akarjuk…
Azt hisszük, már a tulajdonunk…
Nem kell érte tennünk semmit, hiszen már a miénk…
Pedig ez nem így van..!

Igen is nap, mint nap, újra és újra meg kell hódítanunk…

El kell kápráztatnunk…
S Én pontosan ezt teszem…
Kilenc hónapja minden este leülök a gép elé és meghódítok egy szívet…

Ugyan azt a szívet..!

Lehetne nevesíteni, s akkor nem „Éld az Életed” lenne a Blog címe…

Hanem, egy csodálatos Nő keresztneve…

Amit, nem mondhatok el senkinek, ezért elmondom hát mindenkinek...
Csak egy naptár kell hozzá...

S fellapozni milyen Királynői nevet is rejt Április 27.-e.

Nem tudom, két ember kivételével, van-e olyan látogatója a Blognak…
Aki az egészet végig olvasta..?
De kettő biztosan van..!

Az, Akiről szól, s az, Aki szól hozzá…

S ígérem, ez az örömteli hódítási vágyam, továbbra is megmarad…

                                                  €$@ß@