Ha valóban Boldogok akarunk lenni...
El kell rugaszkodnunk attól a tévhittől, hogy a boldogsághoz indok kell.
Amíg Te is azt hiszed, hogy Neked valami boldogságot nyújt...
Addig fogod hajszolni, amíg meg nem szerzed...
Látod Én is beleestem ebbe a csapdába...
S így, ebben a nagy hajszában elfelejtettem boldognak lenni.
Ha pedig megszerzed a boldogságod vélt tárgyát...
Minden pillanatban attól fogsz félni, hogy elveszíted...
S a nagy félelemben megint elfelejtesz boldognak lenni.
Ám a boldogsághoz nem kell semmi, nem kell hozzá indok.
Csak az elme keresi az indokokat...
Mert képtelen felfogni...
Az Élet ellentmondásokkal teli teljességét, tökéletességét.
Amikor boldogok vagyunk, arra alapvetően nincs indokunk.
Amikor igazán boldogok vagyunk...
Amikor fekszünk a tengerparton és napozunk...
Amikor fáradtan hazaérünk, és jóleső sóhajjal belezuhanunk az ágyba...
Amikor csak ölellek Téged a szerelmem, nem gondolok semmire...
Tudom, akkor valóban Boldogok vagyunk, eltűnnek az indokok.
Sőt, még Mi is eltűnünk...
Amikor Mi magunk vagyunk a Boldogság, akkor az elménk megszűnik...
Ekkor csak vagyunk, s ez maga a Boldogság.
S hogy miért vagyunk boldogok...
Amikor nincs rá semmi okunk, hogy boldogok legyünk..?
Egyszerűen mindenért és semmiért...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése