Annak, akit otthagytak.
Akinek hátat fordítottak, meguntak, kisemmiztek...
Becsaptak, megaláztak, kihasználtak...
Akinek visszaéltek a jóságával, önzetlenségével...
Naivitásával, bizalmával.
Fáj a gyermeknek, akinek életet adtak...
Aztán magára hagyták.
A válás testileg-lelkileg megviseli a felnőttet és a gyermeket...
Megfosztja az álmaitól, derékba töri a terveit...
Kihat a mindennapi életére és beárnyékolja a jövőjét is.
A címben jelzett kérdés, sajnos, nagyon időszerű manapság...
Így válik a...
Holtomiglan-holtodiglan, untomiglan-untodiglanná.
Egyre többen megtapasztalják, megszenvedik a válást...
Ki így, ki úgy igyekszik azt átvészelni, orvosolni.
Sok a miért, a hogyan kérdés ilyenkor...
Nincs rá mindenki által elfogadható válasz, magyarázat...
Mert ahány válás, annyi ok, ahány házasság, annyiféle.
A higgadt, józan ész gyakran meghátrál az indulatok előtt...
Ami ebből következik, az sajnos maga a pokol.
Ha egy nap, úgy érzed, sírnod kell...
Hívj engem!
Nem ígérem, hogy meg foglak nevettetni...
De sírhatok veled.
Ha egy nap, el akarsz futni...
Ne félj engem hívni.
Nem ígérem, hogy arra kérlek, állj meg...
De futhatok veled.
Ha egy nap, senkit sem akarsz hallani...
Hívj engem.
Ígérem veled leszek...
Ígérem nagyon csendben leszek.
De ha egy nap hívsz, és nem érkezik válasz.
Akkor ne tétovázz, Gyere gyorsan, hozzám.
Mert akkor, nekem van Rád szükségem.
Mi az... Szeretni valakit?
Sokáig azt hittem, megismerni...
Tökéletesen megismerni, minden titkával...
Megismerni a másik test minden reflexét...
A lélek minden indulását...
Megismerni, talán annyi, mint szeretni.
De ez csak elmélet.
Mi az hogy, megismerni?
Mennyire lehet megismerni valakit?
Egyáltalán biztos, hogy minden titkát ismerni akarom?
Már tudom... Nem erről kell szólnia...
Néha vereséget szenvedek...
De a vereséget, úgysem kerülhetem el.
Ezért aztán, még mindig sokkal jobb...
Ha az álmaimért vívott harcban, veszítek el néhány csatát.
Mint ha úgy szenvednék vereséget...
Hogy azt sem tudom, miért harcoltam.
Az az ember, aki nem akarja elfogadni az élettől...
Hogy az élet nemcsak jóból, hanem rosszból is áll...
És nem mer szembenézni azzal, hogy ő miben ludas...
Mindig haragudni fog a másikra...
Mindig a másik lesz a hibás.
Valójában a rossz mögött mindig ott van...
Az illető ember saját kiszolgáltatottsága és tehetetlensége...
Amit önmaga okozott önmagának.
Ülünk egymással szemben, keresünk valamit a lélek-tükörben...
Csak egy pillanatra hunyjuk be a szemünk...
S gondolatban, máris vétkezünk...
Sápadtan érkezik a vágy...
Látom körbevsz a tétova némaság...
Még menekülnél, bőröd alatt feszülnek az idegek...
Ugrani kész minden izom, ami most körbe vesz.
Most!
Csak menekülni el...
Most!
Menekülni kell...
Talán felugrassz és többé nem látlak...
Az nem lehet!
Nem engedlek el, tekintetünkbe kapaszkodnak a vágyak...
Foglyuj ejtettelek a sürgetés erős...
Harc dúl benned...
Maradni és mindent odaadni...
Vagy menni és mindent odahagyni.
Vörösen érkezik a vágy, látom zavart némaságod...
Már csak vibrálsz...
Csak vársz az érintésre a pillanatra...
Ami átszakítja a látszat falait, amiről azt hiszed, segít...
Hogy leküzd a feltörő szenvedélyt...
Ami úgy tesz, mintha adna még esélyt...
Hogy menekülhess, hogy elszaladj, de már nincs erőd.
Tested már csak az odaadás parancsát érti...
Már csak tekintetem símogatását érzi...
Csak az érintés varázsát várja...
Csak az ölelkezés mámorát kívánja.
Ismét nyitva a két szempár...
Ismét mosolyog két szemed rám...
Csendes derű és boldogság látszik a szemedben...
Ma is egy pillanatra a testedet éreztem.
€$@ß@
Micsoda tűz lobog a rejtegető halovány fátyol alatt...
Felvillan a szenvedély és egyre csak akar... Akar.
A parázs még őrzi a régi vágyakat...
Felébredsz, de nem indulsz keresni újakat.
Tekinteted felperzsel, minden hazudott határt...
Minden erkölcsi gátat, határtalan szenvedélyed töri át.
Miért próbálod hasztalan elfojtani, amit nem lehet...
Elfogadni miért nem mered, hogy a vágyaid, le nem győzheted?
Titkos ölelések, tiltott pillantások és mosolyok...
Ha szabadon engeded érzéseid, miért hiszel másnak...?
Ne hidd el nekik, hogy Rossz vagyok.
Bűntudat-pillantások, képzelt érintések és az érzés...
Önmagadtól is félsz.
Kellene a megértés önmagad iránt...
Kellene az érzés a vágy, mely felemel s nem a mélybe ránt.
De a megszokás fogva tart, még erősebb a felszín, mint a mély...
Kívül az ostoba álarc, de belül tombol már a szenvedély.
