Tudom, hogy tudod...



Háborgó tengerek...
Hullámaid...

Zátonyra futott álmokat sodornak a mélybe.

Idővel...

Porrá válik a remény is...

Akár a csillagos égbolt emléke.

A víz, néha kagylót vet a partra...

Melyben igazgyöngy lakik...

Az Öröm...

Remegő kezekkel magamhoz ölelem...

Bár tudva...
Mire a hajnal első sugara...

Csókot lehelne halovány arcodra...

Úgyis összetöröm.

 

 

                               €$@ß@

 

 

 



Egy újabb kérdőjel...

 

 

 

Az idő sosem rohan el.

Éppen ezért nem is tér vissza.

Minden másodperce....
Ugyan annyi ideig tartott évmilliókkal ezelőtt...
Mint most.
Ebből is látszik...
Van még, ami örök.

Csak Én fáradok el..?

Vagy..?

€$@ß@

Az Igazi Társ...

 

 

Szerinted...

Van értelme küzdeni a szerelemért..?

Mert Én nem csak érzem...
Tudom is...

Nincs..!

Az Igazi Társ...
Önként adta magát.
Egyszerűen csak belépett az életembe...
S ezzel egyidejűleg...

Beengedett a sajátjába is.

                            €$@ß@