Bármennyire is erőlködtem, hogy ne gondoljak rá...
Nem azért küzdöttem, hogy elfelejtsem.
Éppen, hogy attól féltem éjszakánként...
Amikor, a hosszú álmatlanságból eredő kimerültség...
Lerombolj az önvédelemre emelt falakat...
Hogy elfelejtem, hogy a múlt kicsúszik a kezeim közül.
Hogy az agyam szita...
Féltem, hogy egy napon, nem fogom tudni visszaidézni...
A szeme, barna színét...
A bőrének selymes érintését...
Vagy a hajának, pontos árnyalatát.
Azt nem engedhettem meg magamnak...
Hogy minden pillanatban rágondoljak.
De elfelejtenem sem szabad Őt.
Mert volt valami, amiben muszáj hinnem ahhoz...
Hogy tovább tudjak élni.
Tudnom kellett, hogy létezik valahol.
Ez minden.
Minden mást el tudok viselni.
Feltéve, hogy Ő létezik.
€$@ß@
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése