Tudod, azon gondolkodtam...
Mennyire fontos nekünk, embereknek, a szeretet.
Talán nem is csak mi, hanem minden, és mindenki...
Aki él a világban arra vágyik...
Szeresse valaki.
Ő legyen valakinek a szemefénye.
Valaki őszintén, szíve mélyéről mondja neki...
Szeretlek Téged.
Erről szól az életünk, legyen valaki, aki minket szeret.
Éhezünk, szomjazunk, megfagyunk, ha szeretetet nem kapunk.
Olyan a szeretet...
Mint a napsugár...
Mint egy gyönyörűséges vadvirág...
Vagy, mint a legfinomabb kínai selyem.
Olyan, mint a Napnak a melegítő sugara...
Amit állandóan küldenie kell felénk ahhoz...
Hogy érezzük, létezik.
Tudjuk, hogy van, de a melegséghez az kevés.
Vagy, mint a liliom...
Amely akkor is létezik...
Ha nem látjuk, ha nem érezzük illatát...
De mert távol van...
Mert sok-sok fal választ el tőle...
Nem érezzük, nem látjuk, mindig gyönyörű színét.
Ha érezni akarnánk, azt, ami rajtunk kívül létezik...
Akkor éjt nappallá téve kéne sütnie a Napnak...
A virágnak nem szabadna hervadnia.
Talán, ha a Nap melegét...
A virág szépségét...
A selyem puhaságát...
A szeretet csodáját magunkban hordhatnánk...
Akkor megőrizni tudnánk...
Akkor soha nem fáznánk...
A szépben nem szűkölnénk...
Végre a csodában is hinnénk.
Soha nem kellene félnünk, egyszer vége lesz...
Hogy valaki elveheti tőlünk.
Mert a mienk...
Magunkba hordozzuk...
Nem választ el tőle a távolság...
Az éjszaka...
A bizalmatlanság.
€$@ß@
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése