A hiány jött Veled !

Lehet, hogy Egymást kerestük egész eddigi életünkben.

Most, hogy találkoztunk...
S egy röpke pillanatra megízleltük...

Milyen csodás is lehet a szerelem ezen a földön...

Csupán a félelmeid miatt, el kell válnunk?
Soha többé nem találkozunk?
Azzal töltöd majd a hátralévő napjaidat...
Hogy keresed azt, akit valójában már megtaláltál...

Csak nem volt bátorságod szeretni?

Ha jobban bele gondolok…
Mi, nem kerestük egymást.
Arra, hogy magunkat is meglepve...
Egymást megismerve szerettük meg azt…

Aki olyan, mint a másik.

Kapkodva levegőt...
Ilyen is megtörténhet.
Nem volt elképzelhetetlen, hogy milyen legyél...
Nem számítottam Rád.

Nem kerestelek, nem rejtőztem előled.

Megismerve Téged…
Nem gondoltam volna, hogy olyan vagy...

Amilyet megálmodtam, mert nem voltak álmaim...

Soha nem gondoltam volna...
Hogy a nagykönyvbe, ilyen van nekem beírva.
Nem álmodtalak...
Nem kerestem se ilyet, sem más milyet.

Egyszerűen, azt szerettem meg benned...

Aki vagy...

Aki Te vagy!

Felcserélhetetlenül...
Hibástól, erényestől, erőddel, gyengeségeddel együtt.

Mert mind hozzád tartozik...

S Én nem akartam soha változtatni rajta.
Nem űrt töltöttél be...

A hiány jött Veled!

Nem volt elképzelésem....
Az elképzelésem akkor született...
Ahogy fokról, fokra megismertelek.

Velem változtál, Veled változtam…

De lényegünkben, megmaradtunk önmagunknak.

Amiért megszerettük egymást...

                                    €$@ß@