Nem vetted még észre?
Naponta, mindent újra kezdünk.
Újra, mosdunk...
Újra, szépítkezünk...
Újra, fésülködünk, (már akinek van mit)...
Újra, öltözünk...
Újra, megfőzzük az ételünket...
Újra, elmegyünk ide vagy oda...
Újra, dolgozunk...
Újra, vesződünk...
Újra, bosszankodunk...
Újra, szeretünk...
Újra, hazatérünk...
Újra, lefekszünk.
Ez így megy folyton, folyvást.
Nem is lehet másként.
A nap, reggel újra felkel és este újra lemegy.
Újra, jön a szél...
Újra, szállanak a felhők...
Újra, esik az eső...
Újra, kiderül az ég.
Újra, mindig újra.
A természet, örök rendje ez...
Mi, kötve vagyunk a természethez...
Mint a növények, vagy mint az állatok.
A fák levelei, tavasszal újra kihajtanak és ősszel, újra lehullanak.
A virágok, újra kinyitnak és újra elhervadnak.
Újra jön a tavasz, újra jön a nyár, újra jön ősz és újra jön tél.
És Te, természetesen azt mondod erre...
Nem is lehetne másként, mert így van ez jól.
Miért vagy úgy kétségbeesve tehát...
Hogy újra, elölről kell elkezdd az életed?
Minden vagyonodat elvesztetted.
A virágok is elvesztették színpompás ékszereiket...
Csak, puszta gyökerük maradt meg, a föld alatt.
Azért ne hidd, hogy most már többé sohasem fognak virágozni.
Életed, megszokott munkád kerete szertehullott.
Itt állasz, puszta kézzel, egyetlen szál ruhával...
S nem tudod, mihez kezdhetnél...
Mert ilyesmi, még nem történt Veled.
Nézd, a költöző madarakat.
Fáradt csapatokban, most térnek meg, tengeren túlról.
Semmijük sincs, igazán semmijük.
Csak az a két kis fáradt szárnyuk.
Szinte ájultan hullanak alá, pihenni a bokrok közé.
De holnap reggel, ha felkélsz a nappal...
Kijössz ide, hogy megkeresd őket...
Vidám füttyüket, messziről hallhatod már.
Fürgén szökdelnek az ágak között...
Élelmet keresnek és száraz mohát a fészekrakáshoz.
Figyelheted...
Milyen vidáman hordozzák csőrükben a vékony gallyakat...
Fonnak belőle, nótaszó mellet,t új otthont fiaiknak.
Amiért ember vagy...
Azért, tanulhatsz még sokat a madaraktól.
€$@ß@
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése