Mindannyian az Élet Művészei vagyunk.
Van akinek vésőt és kalapácsot adott a kezébe, hogy szobrot faragjon...
Másnak ecsetet és festéket, hogy fessen...
Vagy fakanalat, hogy szakácskodjon…
Míg nekem papírt és tollat, hogy írjak.
De soha senki ne akarja használni a kalapácsot a vásznon...
Se az ecsetet a szobron…
Vagy a fakanalat ne is említsem, hová is való…
Ezért, még ha nehezemre esik is, el kell fogadnom azt...
Amit néha nem áldásnak érzek, hanem átoknak.
Mert örömöm és bánatom, vagy inkább tehetetlenségem…
Talán, Nekem a legkönnyebb kifejezésre juttatnom.
Igen, tehetetlennek érzem Magam…
Tehetetlennek…
A Kedvesemet (Aki idő közben a TÁRSAMMÁ vált…) érő agresszióval szemben…
Könnyű elbújni az elvesztésből adódó „fájdalom” takarója alá…
S innen most Kedvesem kérésére, töröltem két mondatot...
De talán így is érthető, bár szerintem itt lenne a helye...
Kérdem Én, itt kezdődik a férfiasság és az intelligencia..?
Vagy inkább, itt fejeződik be..?
Én sem voltam büszke arra, amit egykoron tettem…
De Én legalább elfogadtam a segítséget.
S látod, ez született belőle…
http://igazivolt67.blogspot.com/2010/12/mi-masodik-eletunk-most-kezdodott-el.html
Még ha te ömlengésnek is tartod…
Én azért büszke vagyok rá.
S arra is, Akiről szólt, szól, szólni fog…
Holnap is…
Érdemes lenne neked is egyszer „tiszta fejjel” leülnöd…
Csak úgy olvasgatni.
Sokat lehet tanulni belőle…
Remélem, van aki átadja neked ezt az üzenetem…
€$@ß@
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése