Majd egyszer...

A remény hal meg utoljára, állítják bizton a nagy bölcsek.

Ha szemünk, vággyal néz előre, reménykedve a boldogságban...

A jelen kínja sem fáj ma.

A kín is lehet boldogság, mert most vagy, most érezlek...

Csak elválaszt a távolság.
Mikor reggel azzal kelek, minden este azzal fekszem...
Hogy hiányod egyre mardos, csak álmaimban ölel karom.
Ujjaim a semmit simítják...
Nem játszanak hárfahúron, gerinced ívén megpihenve.
Szemünknek villanása sem egyesül szivárványívben...
Incselkedő ajkunk nem éli meg, éppen elcsókolt csók csodáját...
Nem égeti önfeledt vágy.

Akkor suttogom, reménnyel a bűvös két szót...Majd egyszer.

Majd egyszer!

A hajnal veled ébred, az est veled múlik el.

Majd egyszer!
Megéljük az élet csodáját...

Mit örök szerelmünk varázsa, gyönyörűségesen széppé tesz.

Majd egyszer!
Lehet, hogy napok, esteleg hónapok vagy évek múlva...
Mikor végre, együtt éljük életünk...

Akkor szívünk, lelkünk a szemünk villanása mutatja a csodát.

Közös élet csodáját.

Majd egyszer!

Lehet.
Nem lehet!

Biztosan tudom!

Majd egyszer így lesz!

Majd egyszer így lesz, Kedvesem...

                                    €$@ß@