Egy életen át...

Ébredezik a reggel, az éj árnyéka fényre vált...

Lásd udvarunkban, nem csak Én...

Egy rigó is párjáért kiált.
Ébredezik lassan a hófödte, álomittas táj...
Gyémántként csillog Veszprém...

Hiányod fáj…

Halovány még a Nap...
De sugara az ablakon át éget...
Mint a szerelem...

De könnyeket fakasztott Benned megint az élet.

A sejtjeinkben tűz lobog, s villámként végigszalad...
Forr a vérünk, lángja felcsap, lávaként halad.
Ilyen Bennünk az érzelem, ha elér, ha tombol...
A feltámadt ár Etnaként mindent lerombol.
A délután könnyfátylán át arcodat látom…

Ajkad édes vonalát szívembe zárom.

Magányos a reggel, szobám még mindig üresen kong...
A templomtorony hívó szava, lelkemben cseng-bong.

Mint kőszirt a parton, úgy várok Rád…

Szeretlek Téged, nem csak titkon...

Egy életen át.

                               €$@ß@