A könnyek sokfélék lehetnek...

A testi fájdalom könnye bőséges...
De nem elég meleg.
A bánat könnye forró...
S nem cseppekben jön...
Hanem ömlik...
Zuhogva hömpölyög alá az ujjak között...
Melyekbe az arc szemérmesen eltemetkezik.

A boldogság könnye, nem rejtőzik el...

Hamarább elapad.
Ezek rokonok...
Mint, ahogy rokon...
A sírás a nevetés...
Az öröm a bánat...
A szeretet és a gyűlölet.
A düh könnye egészen picike...
S gonoszul megül a szem sarkában...
Néha csak egy van belőle.
A meghatottság könnye diszkrét...
Finoman alácseppenő...
Nagyon szép a szerelmes asszonyok zokogása...
Az anyáké...
Ezek őszinték és fájdalmasak...
Akár a gyermeké.
Az erőszakos, álnok, apró és szétfolyó könnyek...
Az álszenteskedés könnyei...
Nyögni kell, míg végre kijön.

Annál szebbek a befelé hullók...

Amelyektől ég a szem...
S elnehezedik a mell... 
Ó, azok a könnyek...
Sokfélék lehetnek...

De nem a sírás és a nevetés a lényeg...

Hanem az ember...
Aki sírt és nevetett...
Annak a valaminek a nagysága a fontos...

Ami ezen érzések mögött van.

                        €$@ß@