Írok, mert muszáj...

Hónapok óta írok Neked...

Írok, mert muszáj, mert muszáj szólnom hozzád.

Olyankor is, amikor nem akartad, hogy szóljak...
Akkor is meg kellett valahogy mondanom...

Mennyire szeretlek.

Te vársz, s Én érzem, hogy vársz Rám...

Vársz, s Én szeretnék megérkezni hozzád...

Legalább a Neked született szavakkal, gondolatokkal...
A Neked született lelkemmel.
Ha szólok hozzád, addig, boldog vagyok...

Hiszem, valamit megold.

De soha nem fogy el a szó.
Mert akkor úgy érezném, nem eléggé mondtam el...

Mennyire szeretlek.

Valami mégis hiányzik...
Pedig azt adtam, mint ami belül van...

Épp oly lágy, mint az a benti dallam.

Még nem mondtam el mindent... 
Még nem sikerült igazán elmondanom...
Mindig van egy újabb lehetőség.

Az élet csak addig él, míg van hová érkezni...

Van hová hazamenni.

Míg lelkem szavaival veled lehetek, addig gazdag vagyok...

A lélek szava levegő.
A lélek levegője, soha nem fogyhat el...
Mert levegő nélkül nincs élet.
Nem némulhatok el végleg...

Mert Én még nem mondtam el... Mindent.

S ez így, nem történhet meg.

Még ha néha nincs is hangja, akkor is halhatatlan.

                            €$@ß@