Azt, és csak is azt szeretjük igazán...
Akiben az álmunk a valósággal egyesül...
Ez a nap, sokaknak olyan mint a többi...
De az emléke, a holnap poharát tölti.
Bár a holnap, most még csak álomvilág...
Ám a pillanat itt van, mosollyal figyel Reád.
Hogy legyen erőd, legyen hited...
Amíg utadon terhedet viszed.
S tudj nevetni, játszani örömmel...
Mert a holnap, Neked szeretni jön majd el.
Napnak sugarával, záporral, szivárvánnyal...
Szívedben tűzzel, kertedben száz virággal.
Mert van aki szeret...
Mindig ott lesz Veled.
Boldog Névnapot kívánok Neked..!
Mi virágot ültetünk unalmas konyhakertünkbe...
S hiába is mondanák mások...
"Az nem odavaló, mit képzelnek ezek”
Nem érdekelnek, földhöz bilincselni próbálók gúnyos köpködései...
Felszállunk úgyis, lélekben és pőrén...
Mezítelen lebegtetve önmagunk a világ elvárásai felett…
Szeretlek...
Mint a folyó…
Simogató habjaiddal, kövön csobbanó.
Mint a szél…
Kérges tenyeremmel, koronád borzoló.
Mint a föld…
Ízekre szaggatva, érzem merre lépsz.
Mint a tűz…
Hamuvá perzseled, testem szövetét.
Mint a lélek…
Nem tudni, mettől vagy Te, s Én meddig érek.
A harmóniát, előbb teremtsd meg magadban...
S csak utána próbálkozz, magad körül megteremteni.
Fiatalon attól félünk, nehogy ostobának nézzenek...
Felnőtt fejjel pedig attól, nehogy tényleg azok legyünk.