Szeretet...

Mi is a szeretet?
Érzelem...?
De valóban érzelem..?
Valamiért, ezt gondoljuk róla…

De valójában nem érzelem, hanem cselekvés.

Mivel mindig a másik emberért létezik.
Nem azért szeretünk egy másik embert, mert viszont szeretetet várunk.
S nem azért szeretünk, hogy minket is szeressenek. 

A valódi szeretet nem vár a másik szeretetére…

Már akkor is szeret…

Amikor a másik még nem…

S azután is…

Amikor a másik már nem.
Szeretni nem több, s nem kevesebb…

Mint, hogy adok, s nem pedig kapok.

Adom önmagam…

Az örömöm a bánatom…

Érdeklődésem, együttérzésem…

Barátságom, hálám, értelmem.
A szeretet lényege…

A másik-centrikus gondolkodás és cselekvés…
Törődés és felelősségtudat…
Figyelem a másik kimondott és kimondatlan igényeire.
S mi még..?

Tisztelet..! 

Akit szeretek, annak tisztába vagyok egyéniségével.

Nem egy illúziót, egy képet szeretünk…

S nem is azt, akinek szerintünk lennie kéne.
Ismernünk kell őt.

Mert nem lehet valakit szeretni, akit nem ismerek…

S nem lehet megismerni valakit, akit nem szeretek.

Nem függhet semmitől.
Mivel, elfogadás.
Elfogadni a másikat…

Úgy, ahogy van.

Nem akarni megváltoztatni.

Mivel változtatni, csak önmagunkon lehet.
Lehetetlen mások szeretete önmagunk szeretete nélkül.
Fény és melegség vagyunk a másik számára.
Minél inkább szeretünk s odaajándékozzuk magunkat…

Annál értékesebb lesz az életünk.

                                                   €$@ß@

Ez az otthonunk...

 

 

 

Volt itt mindig, ki bátran szólt, voltak nagyot álmodók…

A nincsből várat építők, az el nem csüggedők.

Hány nagy gondolat, mennyi szív, mi századok múltán is tenni hív…

Most is új erőt ad lelkesít, hogy naggyá légy megint.

Bárcsak értenénk a múlt intő szavát, az égre vésett jelzést…

 

Mit csak szívünk lát.

 

Jöhet bármi, te mindig tudd, hogy áldott itt e föld…

A hömpölygő folyók, az erdők a mezők.

Ez az otthonunk, itt kell élnünk, múltunk és jövőnk…

Minden hozzá fűz, álma bennünk testet ölt.

Mennyi érzelem és szenvedély, mely a téli fagyban is visszatér…

Mindig új tavaszt vár, jót remél, hogy fel ne add, hogy élj.

Nem a gyűlölet, a gyávaság, csak a szeretet az, ami visz tovább…

Hát, szebb napokban is mindig lásd mások fájdalmát.

Bárcsak értenénk a múlt intő szavát, az égre vésett jelzést…

 

Mit csak szívünk lát.

 

S ha gyermeked azt kérdezné...

Miért vagy büszke rá, mért szebb e táj bárminél..?

Tanítsd meg neki holt költőink énekét…

Miért is él bennünk a hűség a síron túl is még.

Jöhet bármi, te mindig tudd, hogy áldott itt e föld…

A hömpölygő folyók, az erdők a mezők.

Ez az otthonunk itt kell élnünk, múltunk és jövőnk...

Minden hozzá fűz, álma bennünk testet ölt.

 

Jöhet ezer új barát, sose keress új hazát.

                                                       €$@ß@