Bár menekülni akartam, mégis beléd botlottam…
Véletlenül..?
S a véletlenek sora egyre bővült…
Egyre több és több lett...
Így épült egy híd a véletlenekből…
Két lélek között…
Nem véletlenül…
Rettegj csak az érzéseidtől…
Zárd el őket…
Tegyél úgy, mintha nem lennének…
S azon kapod majd magad…
Semmi sem az aminek gondoltad…
Hazugságban élsz…
Próbálod nem észrevenni azt, ami
nyilvánvaló…
Hiszen menekülni még mindig egyszerű…
Te döntesz…
Rettegsz, vagy felvállalsz…
Hagyod, hogy hassanak rád…
Vagy bezársz…
Ne gondold, hogy az élet olyan,
amilyennek képzeled…
A saját útján jár…
Te meg a magadén…
S ezek bizony nem azonosak…
Nem mintha boldog akartam volna
lenni, nem…
Pusztán menekülni akartam...
Igen, menekülni…
Csak később jöttem rá…
Minek kell a kiindulópontnak lennie…
A vágyaknak…
Az ember azt hinné, más az, ami
megmenti…
A kötelesség…
A tisztesség…
Az, hogy jó legyen…
De, nem…
A vágyak mentik meg az embert…
Ez az egyetlen, ami valódi….
Velük megmenekülsz…
Csakhogy későn jöttem rá..!
Ha időt adsz az életnek…
Könyörtelen, különös fordulatokat
vesz…
S egy szép napon Te is azt fogod látni…
Már csak úgy lehetnek vágyaid…
Ha bajt okozol velük magadnak…
Minél jobban kapálózol, annál jobban
belegabalyodsz…
Minél inkább lázadsz, annál jobban
sérülsz…
S elhiheted, nincs menekvés..!
Túl későn kezdtem vágyakozni…
Minden erőmmel…
Annyi bajt hoztam magamra, hogy el
sem bírod képzelni…
€$@ß@
