Ne légy önző...

Osztozzunk meg Rajtad...
Szuszogásom a csípődről halljad.

Ne legyen köztünk semmi...
Mit fel, vagy le kéne vetni.

Átjárlak téged, mint fát a féreg...
Lelkedig rágva, csontodba vájva szívverésem.

Beléd suttogva lényem...
Fent vagy lent, részben, majd egészen.

Megértesz, ha eleget tanulsz...
Ki a zár, s ki a kulcs.

Én nyitlak téged, vagy Te engem..?
Együtt vagyunk káosz ebben a rendben.

                              €$@ß@

Bárkit...

Te, ki ezt a blogot olvasod...

Láss egy kicsit az Én szememmel...

Az írás hatalmas eszköz.
Idegenek szívét érinthetem meg általa...
Fájdalmakat törölhetek ki magamból...

Színt vihetek mások életébe.

De mint ahogyan a kard, a toll is két élű fegyver..!
Bárkit meg lehet semmisíteni vele egy pillanat töredéke alatt.

                                  €$@ß@

Semmi baj...

Egy igaz szerelem, a végtelenbe repít…

S érezhetetlenül könnyűvé varázsol minden köteléket.
De mégis a legszívósabb kötelék, ami embert-emberhez fűzhet…
Az nem a szerelem…

Hanem a bizalom.

De ki, vagy inkább mi is jelképezhet egy igazi szerelmespárt..?
Talán az, mikor egymáshoz bújva…
Egymás szemében mereven megbűvölődve…
Vakon és süketen lebegünk a zajló világban..?
Vagy az, mikor szabadon, derűsen megyünk a magunk útján…
Még akkor is, ha ez az út, hol jobbra, hol pedig balra…
Olykor messzire visz minket egymástól.

Elfogulatlanul, szabadon kell nézni az élet kínálkozó szépségeit…

S tiszta szívvel gyönyörködni bennük.

A tépelődő féltés helyett, a hit bizonyosságának kell győznie.

Ez tesz egy kapcsolatot derűssé.
S ha néha a távolból összeakad a tekintetük…
Mosollyal üzenünk egymásnak…

Semmi baj sincs.

                                 €$@ß@

Így is, úgy is...

Írhatnám így is, úgy is…
Szólhatna a tegnapról, de akár a holnapról is…

Mondhatnám Rólad, vagy Rólam…

De a lényegen nem változtat.
Voltak, akiket megbántottunk úgy, hogy észre sem vettük.
S minden bizonnyal akadtak olyanok…
Akik úgy bántottak meg, hogy fogalmuk sem volt róla.
Voltak, akiket barátnak hittünk, de saját maguk előtt is elbuktak.

Olyanok, akik ellenségnek látszottak, de mellénk álltak a bajban...

Útonállók, bliccelők, átutazók...
Akiket sírva-nevetve, hagytunk ott egy-egy állomáson.

Mindig, mindennek célja van...

Fáradságos, de mégis izgalmas utazás az élet.

S ha ti is találtok egy útitársat, aki végigkísér rajta…

Elértetek mindent, amiről mások csak álmodoznak...

                                   €$@ß@

Megkérdezzem..?

Ha megkérdezném, hogy visszamennél-e abba a pillanatba…
Amikor még majd "minden" szép volt a múltadban…

Mit mondanál..?

Igen, vagy nem..?
Én biztosan tudom, hogy Én…

Nem..!

Tudod, minden pillanatnak megvan a maga ideje, a maga értelme.

Minden pillanat helyet készít egy következőnek, egy titokzatosnak.

A rossz pillanat a még rosszabbnak…

A jó a még jobbnak…

A rossz a jónak…
A jó a rossznak.

Nem mennék vissza…

Mert annak a pillanatnak elmúlt az ideje.
De nem is siettetem a következőt sem.

Viszont nem is akarom elkerülni…

Mert annak, akkor lesz itt az ideje…
S talán, még szeretni is fogom.
Ha másért nem, hát azért…
Mert helyet készít egy következőnek…

Veled.

                        €$@ß@

Észrevetted már..?

Észrevetted már..?

Hányan, de hányan vannak körülöttünk olyanok, akik azzal kérkednek…
Sőt sokuk meg is van győződve róla…

Hegyeket tudnának megmozgatni…

Ha lenne valaki, aki eltakarítaná nekik az útból, azokat a fránya dombokat.

 

                                 €$@ß@

Ilyen...

Igazán csak akkor érezheti az ember, hogy boldog...
Ha volt már olyan szomorú, hogy el is felejtette...
Milyen érzés boldognak lenni...
 

                              €$@ß@

Vagy Te és vagyok Én...

Vagy Te és vagyok Én.

Mindketten kerestünk valakit...
Önmagunkat.

Hordoztunk magunkban valakit, de sokáig mégsem találtuk.

Nem találtuk saját magunkat.
Nem tudott kiteljesedni énünk...

Nem tudott felszabadulni mindaz, ami lelkünk mélyén aludt.

Sokan próbálkoznak egyedül.
De hiába.
Mert ahhoz, hogy megtaláljuk önmagunk...
Előbb meg kell találnunk egymást.
Te segítettél Nekem, s Én segítettem Neked, önmagunk felfedezésében.

Egymás kulcsát őriztük, lelkünk titkos szobájához.

S mert őszinte vággyal a szívünkben megtaláltuk...
Elérhettünk önmagunkhoz.
Azért nem találhatjuk meg önmagunkat egyedül, hogy ne váljunk önzővé.

Érezni kell a másik hiányát, hogy elinduljunk megkeresni.

S ha megtaláljuk, akkor találjuk meg önmagunk.
Egyedül sosem lelnénk meg.
Csak együtt.
Ezért vagyunk emberek.
Ezért szeretünk.

Vagy Te, vagyok Én.

Vagyunk...

Mi ketten.

                              €$@ß@

Álmodj...

Álmodj…

Boldogot, szépet, igazzá váló meséket…
Barátot, melletted állót, hű társat, el sose válót…

Magadnak igazi otthont, társat, kivel megosztod…
Táncot, mi magasba emel, táncost, ki szívednek felel…

Tüzet, lánggal égetőt, csókkal perzselő szeretőt…
Utakat, messzi világot, szívednek nyíló virágot…

Szerelmet, tiszta vágyat, lesz kivel megosszad ágyad…
Szabadot, láncot megtörve, szárnyalást, földhöz nem kötve

Jövőt, igazat, szépet, együtt, igazzá váló meséket.

                                     €$@ß@



Mit is kívánunk jobban..?

Elgondolkodtál már azon...
Mi az, amire jobban vágyik a lelked..?

Az, hogy szeressenek, vagy az, hogy megértsenek..?

                             €$@ß@



Térdelőrajt...

Nem attól jó az állásunk, hogy munka közben nem unjuk meg...

Hanem attól, hogy pihenés közben megjön hozzá a kedvünk.

                                     €$@ß@

Az ideál az ideál..?

Ideális Nő..?
Ideális Férfi..?

Hinni benne és keresni, óriási tévedés..!

Az ideálok csak világítótornyok, s nem kikötők...

Legfeljebb az irányt mutatják, de nem a célt.

                                          €$@ß@

 

Válasz, kérdés nélkúl...

Hihetetlen sok dolog vesz minket körül…
Magyarázhatók és megmagyarázhatatlanok.
De az utóbbi közt vagy között, vannak olyanok…

Amire felesleges is keresnünk a választ.

Egyszerűen csak vannak.
Nem tudni, hogy s miért keletkeztek.

De attól, még vannak.

Van, ami a szemünknek is láthatatlan…
S ha nem lenne...

Nagyon is  éreznénk a hiányát.

Tudod Kedvesem…

Ilyen a köztünk levő kapocs is.

Akár egy fogaskerék egy régi órában.
Igaz, működik nélküle is az óra, de nem igazán jól.

Vagy, legyen az amivel indul minden egyes napunk…

Kávé…
Meginnád cukor nélkül..?
Azt mondják, úgy is iható…

De cukorral finomabb.

Mindentől függetlenül, vagy ezt a kis okfejtést összegezve.

Ha Én óra lennék…

Csak is azaz óra szeretnék lenni…

Amelyben Te vagy a fogaskerék.

Ha pedig kávé…

Csak is az…

Amelyben, Te cukorrá válva édesíted meg a létemet.

S hogy miért ülök még mindig a gép előtt…
Ahelyett, hogy Melletted pihennék…
Hozzád simulva édesen..?

Csak úgy...

Mert ezt is meg kellett osztanom Veled…

Veled, akit szeretlek.

                              €$@ß@

NoComment...

Kételkedni a másik hűségében...
Annyi...

Mint kétségbe vonni saját választásunk helyességét.

                                                                    €$@ß@

Aki olyannyira szeret...

Gondolkodtál már azon, milyen érzés lehet…

Nekem..?

Aki olyannyira szeret, hogy nem bírja nézni, hogy elaludtál…

S Hozzád érve, Te arra ébredsz, hogy kezem a szíveden van...

                                              €$@ß@

Csak úgy...

Nem kell minden alkalmat megragadni…

Hagyni kell néhányat, csak úgy elszalasztani…
Ezek a lehetőségek úgy sem vesznek el…

Legfeljebb, valaki más él velük…

                                       €$@ß@

A szavak ereje...

Léteznek olyan emlékek, amelyek napszállta után, alakot öltenek.
Figyelnek...
S csak arra várnak, hogy beszéljenek róluk.

A szavaknak, hihetetlen erejük van.

Néha elég egy gondolat...
S a világ, megcsavarodik az ember körül.

                                           €$@ß@

Eddig megérte...

Szétesni, önmarcangoló életet élni könnyű...
A sírásról már nem is beszélve.

De kihúzni magunkat, túllépni a hibáinkon és továbbmenni..?

Na, ez az, ami baromira kemény meló...

Viszont nagyon megéri.

                                     €$@ß@

Ha Nekünk egy Valaki kell…

Kíváncsiságból rákerestem a neten…

Mi az, vagy mire mondják, hogy „kárpótol mindenért”…

Hát, elég széles a skála…
A pillanattól elkezdve a jazz-en át a csillagok ragyogásáig…
Egy hazai íz, vagy egy szívet melengető filmen át…

Róma látványáig…

Számtalan élményre írják vagy mondják.

De szerintem az életben nincs igazi kárpótlás.

Ha Nekünk egy Valaki kell…
Száz másikat megkaphatnánk…
De az a száz se teszi ki…

Azt az Egyet.

                             €$@ß@

Hát ez az...

A hűség nem az, amikor más akaratával szembemész...

Hanem, mikor Önmagad akarata szerint teszel.

                                     €$@ß@

Hazaérsz..?

A hangot, a csend szüli meg…
S észre, talán csak úgy veszed…

Ha vele száll, vele zeng a lélegzeted.

A fényt, a szemed fura mágusként…
Úgy zárja kertjébe a vaksötét…

Míg élesen nem áll eléd a kép.

Sose bánd azt, hogy ilyen, ez a földi világ…
Csupán egy törékeny rész az egész…

Bánat vagy nevetés, amíg élsz.

De ha lenn, és fenn a szíved követed…
Hazaérsz…

Míg hazaérsz.

Ragyogunk s vacogunk…
A csodák közepén, a lét peremén…

Hol a hang, meg a fény elenyész.

Sosem árt, ami ér…
Sem a jó sem a rossz..

Sose kész.

                           €$@ß@

..?

Az az igazi, akit őszintén szeretsz..?

Vagy az, aki mellett őszinte lehetsz..?

                                  €$@ß@

Ott van a gyökerük..!

Azért van a távolság…
Mert vannak a világunkban olyan dolgok…

Amik attól szépek, hogy érinthetetlenek.

Messziről szabad csak csodálni őket…

Így nem veszítenek a szépségükből.

Nem törik le a szárnyuk…
Nem romlik el, vagy meg, az illatuk…
Nem látszódnak a hibáik…
Nem tépi le őket az arra járó.

S így megmaradhatnak annak, aminek születtek.

Nem lesz rajtuk ujjlenyomat…
Nem veszítenek a ragyogásukból…
Nem lehet elrontani, alakítani, s így nem kell javítani sem…
Nem áll módunkban igába fogni, sem megszelídíteni…
Nem kell használni, főleg nem kihasználni, hasznot húzni belőlük.

Nem kell mindent a magunk számára praktikussá tenni.

Ne rángassuk az égből a földre őket…
Nem itt...

Ott van a gyökerük..!

Mi csak a virágjukban gyönyörködhetünk…

Így megmaradhatnak a hétköznapokon is ünnepnek.

                            €$@ß@

Esik...

Megint, vagy végre...

Esik..!

A mi életünk is olyan, mint egy kiadós eső utáni patak...
Néha megzavarodik, majd törve-zúzva kiárad...

De akárhogy is nézem, mindig visszatér a mederbe.

                             €$@ß@

Miért is..?

Az a baj, azzal töltjük életünk nagy részét...

Hogy olyanná váljunk, amilyenek nem is akarunk lenni.

Csak azért, hogy megfeleljünk olyan embereknek...
Akiket nem is kedvelünk.

                                          €$@ß@

Olyan amilyen...

Igenis van, amitől változik az ember.

Csak el kell olyannak fogadni a másikat, amilyen.

                                   €$@ß@

Az igazi szabadság...

Nem feladatod szeretni Engem...

S Nekem sem feladatom, hogy szerethető legyek.

Ha rájössz, hogyan szeress, amikor szerethetetlen vagyok...

Szabad leszek.

De ha viselkednem kell ahhoz, hogy szerethess...

Rab leszek örök életre.

S ez, fordítva is igaz...

                      €$@ß@

Tükörkép...

Az életünk pontosan olyan, mint egy tükör...

Megnézhetjük magunkat benne.
Ha nem kapunk semmit, mi sem adtunk semmit.
Ha nem figyelnek ránk, mi sem figyeltünk másokra.
Ha egyedül vagyunk, mi sem kerestük mások társaságát.
Ha bőségben akarunk élni, tanuljunk meg a bőségben osztozni másokkal.

Mert mindenki csak annyit kap, amit előbb megtanult odaadni másoknak.

                               €$@ß@



Szeretem mert szeretem...

Szeretem a mosolyt, mi ajkadon ébred, ha rám nézel.
Ölelő karod izzó, lázzal telt melegét.

A csillogó fényt, mit arcodra fest a boldogság…
Csókod ízét, mit édessé tesz az ébredő vágy.

Szeretem a szemed, haragos méregzöld tekintetét…
S vitáink után, az édes kibékülést.

Szeretem a napot, az árnyat, a lombtalan fákat…
A viharos szelet, a jéghideg esőcseppeket.

A melletted ébredő álmot, az általad teremtett világot…
A Bennünk lüktető szerelmet.

                          €$@ß@

Valami hiányzik...

Nem azok az emberek hiányoznak, akiket szeretünk.

Az a darabka hiányzik Önmagunkból...

Amit magukkal vittek..!

                      €$@ß@

De Ember vagyok..!

Közel sem vagyok tökéletes.

Hibáztam és hibázom.

Adtam már sok mosolyt és könnyet is...

Csalódtam és okoztam csalódást.

Sokszor hittem annak akinek, vagy amiben nem kellett volna...

S elfordultam attól akiben, vagy amiben hinnem kellett volna.

Szerettem és gyűlöltem néha meggondolatlanul.

Vártam mikor már nem kellett volna, és kapkodtam...
Mikor még várnom kellett volna.
Voltam már túl türelmes, de ijesztően türelmetlen is...
Néha önző, vagy túl megalkuvó…

De Ember vagyok..!

                               €$@ß@

Őrangyal az, aki közbeavatkozik, és megóv..!

Úgy érzem, magam vagyok sorsom kovácsa...
S hogy végzetem, befolyásolhatom.

De valóban tőlem függ, hogy mikor szárnyalok, vagy mikor zuhanok..?

Vagy egy felsőbb hatalom irányít...?
Az evolúció vezet kézenfogva..?
Esetleg a tudomány mutatja az irányt..?

Vagy egy őrangyal az, aki közbeavatkozik, és megóv..?

Hiába is kérkednék, az Én szomorú kiváltságom is...

Én sem vagyok képes megszabni életemnek útját.

Annyit tehetek, hogy megállok, amikor a végzet szólít...

Remélve, lesz elég bátorságom válaszolni.

                                              €$@ß@

Rakoncátlan szív...

A szerelem érzése...

Hiába is próbálná bárki kétségbe vonni...

Egyszerűen, mindenkinek jó...

De sajnos túl kevés embernek adatik meg az a "bizonyos" kitartás.
Mert igenis, a szerelemnek, ha elér...

Végzetesnek kell lennie.

Mert ha igazi..!

Többé nem szabadulhatunk belőle.

Ha mégis..!
Akkor az nem szerelem volt.

                                                   €$@ß@

Ez így igaz...

Nem vagy cicababa, köpsz a világra... 
Tojsz a pénzre, s a kétszínű libákra.

Nem vagy elkényeztetett, bár megvan mindened...
Nem vagy bunkó, de ha kell, megteszed.

Van aki lenéz, van, aki utál...
De nem is akarsz megfelelni már.

A Te világodba csak az fér bele...
Aki melletted áll.

Aki elfordul, menjen...
Neked nem kell...

Ha nem is mindenki kedvel...
Körülötted úgyis kerek a világ.

                         €$@ß@

Mert Te Velem vagy, s Én Veled...

Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsem az élet nagy titkait...

Amikor még a legegyszerűbb kérdésekre se tudom a választ.

Miért vagyok itt..?
Mi a lélek..?
Miért álmodok..?

Okosabb lenne talán, ha nem kérdezném..

Nem kutatnám...
Nem sóvárognék...

De a természetem nem ilyen, sem a szívem.

Nem ezért vagyok itt.
Mégis harcolok a változásért, hogy megváltoztassam a világot...
S hogy álmodozhassak a reményről.
Sokáig nem tudván biztosan, kivel találkozom utam során...
Ki fogja majd a kezem...
Ki érinti meg a szívem...

S osztja meg a próbálkozás fájdalmait.

Oly sok küzdelem folyik a szándékért, a célért.

S végül, csak Egymásban találjuk, meg ezt.

A természetfeletti események közös élményét.
S az evilágiét.

Minden ember alapvető vágya, hogy rokonlélekre leljen.

Hogy kapcsolatba kerüljön Valakivel.
S hogy így a szíve mélyén tudja...
Nincs egyedül.

Mert Te Velem vagy, s Én Veled...

Kedvesem...
      

                             €$@ß@

Csak szeress...

Csak szeress...

De, ne kérdezd, hogy miért...

Ha nem Magamért, hát Magadért...

A jövőnkért, egy napunkért...
Azért a tündöklő mosolyért...
Mit ízlelhet az ajkam...

Ennyiért..!

Ki, vagy Mi vagy Te, mit gondolsz..?
Az, mit a szív, mit az agy...

S mit a szemed kintről kölcsönbe kap..!

Ne félj kinyílni...
Szabadabb leszel, csak...

Minden porcikáddal gazdagabb...

De nem csak Velem...

A világgal..!

                        €$@ß@

A változás szele...

Amikor a változás szelei fújtak...
A kétkedők, falakat húztak föl...

De Én az optimizmusomnak köszönhetően, vitorlát.

                                   €$@ß@

Ismersz..?

Mielőtt elítélsz...

Vedd fel a cipőmet és járd végig az utamat.
Járd végig a múltamat...

Érezd a könnyeimet, éld át a fájdalmaimat, az örömömet...

Tedd meg a lépéseket, amelyeket Én megtettem...
S botladozz meg minden kövön, amelyen Én megbotlottam...
De mindegyik botlás után állj fel és menj tovább...

Úgy ahogy Én tettem.

Csakis ezután ítélkezhetsz Rólam, Felettem.
Akkor mondhatod, hogy ismersz..!

Ismersz..?

                                   €$@ß@

Ha megkérdeznél...

Ha megkérdeznél...
Azt mondanám...

Csak Téged szeretlek..!

Ahogy begombolod a kabátod, s vitatkozol Velem...
Ahogy a nyakamba bújsz, s könnyeid végigfolynak melleden...

Mert szeretsz, s Én szeretlek..!

Ha megkérdeznél...
Azt mondanám...

A kezedet szeretem...

A tenyeremen állva, szédülsz hirtelen...
Markom bezárul, vonásaimba ágyazva alszol védtelen...

Mert megóvsz, s Én megóvlak...

Ha megkérdeznéd...
Azt mondanám...

A szemeidet figyelem...

Ahogy arcom elsuhan benne, egy szombat reggelen...
Ahogy fáradtan, lecsukódik Benned a világ minden éjjelen...

Mert benne élsz, s Én Benne élek..!

Ha megkérdeznéd...
Azt mondanám...

Néha, túl bonyolult vagy Nekem...

A hangodba bújva, egy pillanatnyi csend terem...
Megnyugszom, nem akarok más ember lenni...

Mert bennem élsz, s Én Benned élhetek.

Ha megkérdeznéd...
Azt mondanám...

Nem kérdezel sosem...

Mert szeretsz... Ahogyan Én szeretlek...
Mert megóvsz... Ahogy Én is óvlak...

Mert hiszel Bennem...

Ahogy még Én sem hiszek.

                                 €$@ß@