Szerintem...

Azt mondják...
Jobb bölcsen szeretni, mint esztelenül.

De szerintem, esztelenül szeretni még mindig jobb...

Mint nem szeretni egyáltalán.

                          €$@ß@

Válaszd a másodikat...

Ne gondolkodj a megoldáson...
Ha bebeszéled magadnak, hogy egyszerre két embert szeretsz...

Válaszd a másodikat...

Mert ha az elsőt igazán szeretted volna...

Nem szerettél volna bele a másodikba.

                                        €$@ß@

Mondanád..?

Mernéd-e mondani a tűznek, hogy ne égjen..?
Dühöngő áradatnak, hogy kitérjen..?
Mondanád-e a lángnak, hogy kihunyjon..?
S a viharnak, hogy Miattad csituljon..?
Mondanád a fagynak, a szélnek, ne hozzon havat a télnek..?
S a Napnak, ne ragyogjon, lázas elméd megnyugodjon..?
Vándorló lelked ne keressen..?
Szerető szíved ne szeressen..?

Én mondanám..!

Hát mondd Te is a tűznek, hogy ne égjen..!
Dühöngő áradatnak, hogy kitérjen..!
Mondd a lángnak, hogy kihunyjon..!
A viharnak, hogy csituljon..!
Mondd a fagynak, a szélnek, ne hozzon havat a télnek..!
S a Napnak, ne ragyogjon, lázas elméd megnyugodjon..!
Vándorló lelked ne keressen..!

De azt hiába is mondanánk, szerető szívünk ne szeressen.


                                                                      €$@ß@

Jó ilyennek lenni...

Szeretek álmodozni...
Talán azért, mert romantikus vagyok.

Valóra is váltom az álmaimat...
Emiatt, még Én is Őrültnek tartom Magamat.

Nagyon tudok szeretni...
Mert jó szerelmesnek lenni.

Hát ne okozz csalódást...
Mert az elszomorít.

De talpra tudok állni, mert ember vagyok...
S ezt az erőt, nem veheti el Tőlem senki.

                                     €$@ß@

Tengered vagyok...

Hangod vagyok, mi torkodból tör fel...
Édes álmod, mely éjjel átölel.

A legszebb pillanat, mely esténként jön el...
Érzés, mi testeden át a lelked kapuját veri fel.

Orkán, ki elragad s tépett levelekkel takar...
Óvva édes valóságod, de az egekik felkavar.

Dallam, mi zengedezve besurran füledbe...
Szemeiddel táncolva, mámorítón ringat el.

Szívedben taktus, mely dobol-dobol ütemre...
Tengered, mi vadul vagy lágyan, de átölel.

Vagy, csak egy röpke gondolat...
Árnyékod, édes tested megett.

Veled boldog, holtomiglan, holtodiglan...
S nem, mint az álom, mi ébredéskor tovaillan.

                                 €$@ß@

No Comment...

Ne foglalkoztasson az más mit gondol Rólad, vagy hogyan néz Rád...

Hiszen baja csak annak lehet Veled...

Aki magával sincs megelégedve.

                                                          €$@ß@

Az örök szerelem...

Ki vagy Te..?
Talán csak egy Nő..? 

Vagy inkább, A Nő..!

Talán egy barát..?
Egy régi szerelem..?
Talán a múlt..?

Vagy a jövőm...
Az örök szerelem.

Talán egy ismerős arc..?
S van, kinek a legnagyobb ellenség.

Egy komoly érett Nő..!

Vagy csak egy szeleburdi Kislány..?
Mindenkinek mást jelentesz...
S, hogy Nekem mit...?
Talán azt, akit minden kétséget kizárva...

A legjobban szeretek.

Azt, aki fájdalmat okozott, s kinek fájdalmat okoztam.
Azt, aki mindig mellettem volt, van...
Azt, aki szeret, nem szeret... 

Aki Örökké szeretni fog...

                                         €$@ß@

Ne kérdezz... Csak használd..!

Használd a magányt arra, hogy megtanítson az együttélésre...

A háborút, hogy megmutassa a béke értelmét...
A tétlenség unalmát pedig arra...

Legyen ami ráébresszen a kaland fontosságára.

A csöndet, hogy megtanítson a szavak felelősségére...
A fáradságot, hogy megértsd az ébredés értelmét...

A betegséget, hogy ráébresszen az egészség fontosságára.

A tüzet, hogy a vízről tanítson...
A földet, hogy megértsd a levegő értékét...

S a halált, hogy értékeld az élet fontosságát.

                           €$@ß@

Szabadság...

Igaza van Müller Péternek...

"Senki sem mondhatja meg, kit szerethetünk."

Még saját magam sem utasíthatom magamat...
Mert ez jóval magasabb szinten dől el, mint ahová akaratom fölér...
Ez a lelkemnek olyan helyén dől el, olyan magas, a földi élet légkörén túli magasságban...
Ahol már sem a társadalom, sem a szokások, az elvárások, a félelmek, az érdekek...

De még a lelkiismeret sem szólhat bele semmibe.

Lélek itt már szabadon szárnyal, azzal és oda, akivel és ahová akar.

A szeretetnek egyetlen törvénye van.

S azt úgy hívják...

Szabadság.



Szólj...

Szólj, s ajkadra öltöm vágyam...
Felruházom nyelved, szóvirágos ágyban.

Paplant is húzok Reád melegedjen meg benne...
Minden apró szavad, mintha szavam lenne.

Csak szólj, s megfürdök dallamában...
Szólamodba dőlök, mély sóhajjá válva.

Úgy szólok majd vissza, mint kit megforgatnak...
Mézes-mázos hangon igémmé fogadlak.

Hát szólj, s Én mást többé meg sem hallok...
Másnak ajakáról, bármilyen szó csillog.

Csak a Te szavaddal, mondhatom el szebben...
Mit képtelen voltam, ebben az egy versben.

                                €$@ß@

Érezted már szavak érintését..?

Gondolkodtál már azon...

Mi teszi a szavakat varázsszavakká...

Olyanná, amelyek kötnek és oldanak..?

Érezted már szavak érintését...

Amelyek simogatnak, gyógyítanak, vigasztaltnak...
S talajt csúsztatnak a lábad alá..?

Tudom, tapasztaltad már a szavak sebző, égető, jéggé dermesztő hatását...

S azt is, hogy olyan súlyosak néha, mint a föld egész terhe.

Én már tudom, mennyire kell vigyáznom minden kiejtett szavamra.

Hát Te tudod..?

                                              €$@ß@

A hitem, majd megteremtem magamnak Én..!

A való világ nem rím, nem fény, nem forró pillanat...
Mert mindaz ami áll, összeomolhat egy perc alatt.

A könny a munka a kacaj a tudás a vágy a szív az ész, az igazi kincs.
S ha nincs elöttünk cél és remény, a semmibe múló ködbe vész.

Te, aki állítólag ott vagy mindenek felett, ne adj mást, csak reményt...
A hitem, majd  megteremtem magamnak Én..!

                                        €$@ß@

Éppen Te és éppen Én...

Talán véletlen volt mikor összecsengtünk..?
Éppen Te és éppen Én..?

Milliónyi kavics fekszik együtt, mégis árván...
Ott lent a tenger fenekén.

Melyiket sodorja eléd egy hullám a partra..?
S ha arra jársz, a napfény csalfa fénye megcsillan-e rajta..?

Tengernyi víz, homok és kavicstenger...
Mégis, miért tűnik el az ember ebben a szédítő tömegben..?

Árván, magányosan...
Megtaláltan és újra, mindig újra elveszetten...

                                       €$@ß@

Érezheted...

Kedvesem...

A szerelem, számomra nem csak annyit jelent...
Szeretlek és Te viszontszeretsz...

Azt jelenti, a támaszod leszek, akkor is vigyázlak, ha nem kéred…

Szeretlek akkor is amikor szavam, nem simogatva enyhíti sebed...

Hanem gyógyító kenőcsével csípni kénytelenek a kellemetlen sérüléseket.

Szeretlek, amikor inkább magamhoz húználak...
Mégis a szemeidbe nézve kell őszintének lennem.
Szeretlek természetesen, vörös virágszirmok izzásával...

Illatod buja vágyainak mohóságával.

Szeretlek olthatatlan csókjaimmal...
Puhán incselkedő, ajkamra font szenvedélytől izzó válaszoddal.
Szeretlek mindenkor, ha elrévedsz az emlékek fodros medrű taván.
S akkor is, mikor a tó cseppjei feltörnek...

S végigfutnak arcod bársonyán.

Szeretlek, ha csendre intesz, s néma fájdalmad tűrnöm muszáj...
Mert úgy szeretlek, ott, akkor, vágyaim oly módján...

Amelyből érezheted ,Tőled csak a halál választhat el csupán.

                                          €$@ß@

Ha igazán látsz, Engem látsz...

Ne csak Én, Te is higgy a pillanat erejében...
Az őszinte tekintetben.

Egy apró érintésben, egy ölelésben...
A simogatásban, a csend mondanivalójában.

Már nem gondolom, hogy mindig mindent ki kell mondani...
A szavak sokszor torzítanak, leplezik a valóságot.

Nézz a szemembe és ne mondj semmit...
Én sem szólalok meg.

Ha igazán látsz, Engem látsz...
Ez a pillanat más, most  megtudhatsz Rólam mindent.

Szavak nélkül...
Hiszen, csak esőcseppek vagyunk a végtelenben.

                              €$@ß@

Szeretlek...

Ne szégyeld kimondani...
Szeretlek.

Ne csak a dajkádnak mondd...
Mondd bátran a kedvesednek.

Mondd a Holdnak, a Napnak...
S mondd a szélnek, a felhőtakarónak.

Mondd a forrásnak, a csermelynek...
A tavaknak a tengereknek.

Mondd a hegyeknek, a fenyveseknek...
A virágoknak, a mezőknek.

Mondd a delfinnek, a kismadárnak.
A pillangóknak, s az őzgidának.

Mondd a Földnek, az Égnek...
Minden nemzet, összes gyermekének.

Ám, ha szégyellnéd kimondani...
Hát kiáltsák világgá tetteid.

Mert e szócskától megszépül a világ...
S akkor meglátod, visszakiált.

                    €$@ß@

Most és mindhalálig.

Hangosak közt halkan, egyenes derékkal állni...
Törött szárnyaimmal, megpróbálni szállni.

Nem akarni fényeset, bármennyire csábít...
Szeretni még azt is, ki halványan világít.

Jó lenne pipacsok közt, kéz a kézben járni...
Amikor az utolsó szó sem tud már fájni.

Neked még, Veled még, egy szót, vagy bármit...
Neked még, Veled még, most és mindhalálig.

Ha lehetne, csendes estén, titkosat kívánni...
Szeretnélek minden este, mosolyogni látni.

                           €$@ß@

Míg élvezzük egymás társaságát...

Ha nem eléggé adod át magad az életnek...
Az olyan, mintha falon keresztül akarnál ölelkezni.

Az élethez ugyanúgy viszonyulj, mint a szerelemhez...

Vedd könnyedén, természetesen, merészelj könnyezni, mámorosodni.

Kedvesgess, míg élvezzük egymás társaságát. 

                                  €$@ß@

Holnap is itt leszek...

Valahányszor szükséged van valakire...

Akivel megoszthatod az örömöd vagy akit átölelhetsz...
Ha úgy érzed körülötted a világ darabokra hullik szét...

Én itt vagyok Melletted..!

S tudnod, érezned kell, holnap is itt leszek.

                                €$@ß@

Ott vagy a lelkemben...

Nincs az a hely a világban, ami akkor is szép lehet...
Ha nem osztanám meg azzal, aki ott van, ahol a lelkem.

                                   €$@ß@