Csak úgy...

Nem kell minden alkalmat megragadni…

Hagyni kell néhányat, csak úgy elszalasztani…
Ezek a lehetőségek úgy sem vesznek el…

Legfeljebb, valaki más él velük…

                                       €$@ß@

A szavak ereje...

Léteznek olyan emlékek, amelyek napszállta után, alakot öltenek.
Figyelnek...
S csak arra várnak, hogy beszéljenek róluk.

A szavaknak, hihetetlen erejük van.

Néha elég egy gondolat...
S a világ, megcsavarodik az ember körül.

                                           €$@ß@

Eddig megérte...

Szétesni, önmarcangoló életet élni könnyű...
A sírásról már nem is beszélve.

De kihúzni magunkat, túllépni a hibáinkon és továbbmenni..?

Na, ez az, ami baromira kemény meló...

Viszont nagyon megéri.

                                     €$@ß@

Ha Nekünk egy Valaki kell…

Kíváncsiságból rákerestem a neten…

Mi az, vagy mire mondják, hogy „kárpótol mindenért”…

Hát, elég széles a skála…
A pillanattól elkezdve a jazz-en át a csillagok ragyogásáig…
Egy hazai íz, vagy egy szívet melengető filmen át…

Róma látványáig…

Számtalan élményre írják vagy mondják.

De szerintem az életben nincs igazi kárpótlás.

Ha Nekünk egy Valaki kell…
Száz másikat megkaphatnánk…
De az a száz se teszi ki…

Azt az Egyet.

                             €$@ß@

Hát ez az...

A hűség nem az, amikor más akaratával szembemész...

Hanem, mikor Önmagad akarata szerint teszel.

                                     €$@ß@

Hazaérsz..?

A hangot, a csend szüli meg…
S észre, talán csak úgy veszed…

Ha vele száll, vele zeng a lélegzeted.

A fényt, a szemed fura mágusként…
Úgy zárja kertjébe a vaksötét…

Míg élesen nem áll eléd a kép.

Sose bánd azt, hogy ilyen, ez a földi világ…
Csupán egy törékeny rész az egész…

Bánat vagy nevetés, amíg élsz.

De ha lenn, és fenn a szíved követed…
Hazaérsz…

Míg hazaérsz.

Ragyogunk s vacogunk…
A csodák közepén, a lét peremén…

Hol a hang, meg a fény elenyész.

Sosem árt, ami ér…
Sem a jó sem a rossz..

Sose kész.

                           €$@ß@

..?

Az az igazi, akit őszintén szeretsz..?

Vagy az, aki mellett őszinte lehetsz..?

                                  €$@ß@

Ott van a gyökerük..!

Azért van a távolság…
Mert vannak a világunkban olyan dolgok…

Amik attól szépek, hogy érinthetetlenek.

Messziről szabad csak csodálni őket…

Így nem veszítenek a szépségükből.

Nem törik le a szárnyuk…
Nem romlik el, vagy meg, az illatuk…
Nem látszódnak a hibáik…
Nem tépi le őket az arra járó.

S így megmaradhatnak annak, aminek születtek.

Nem lesz rajtuk ujjlenyomat…
Nem veszítenek a ragyogásukból…
Nem lehet elrontani, alakítani, s így nem kell javítani sem…
Nem áll módunkban igába fogni, sem megszelídíteni…
Nem kell használni, főleg nem kihasználni, hasznot húzni belőlük.

Nem kell mindent a magunk számára praktikussá tenni.

Ne rángassuk az égből a földre őket…
Nem itt...

Ott van a gyökerük..!

Mi csak a virágjukban gyönyörködhetünk…

Így megmaradhatnak a hétköznapokon is ünnepnek.

                            €$@ß@

Esik...

Megint, vagy végre...

Esik..!

A mi életünk is olyan, mint egy kiadós eső utáni patak...
Néha megzavarodik, majd törve-zúzva kiárad...

De akárhogy is nézem, mindig visszatér a mederbe.

                             €$@ß@

Miért is..?

Az a baj, azzal töltjük életünk nagy részét...

Hogy olyanná váljunk, amilyenek nem is akarunk lenni.

Csak azért, hogy megfeleljünk olyan embereknek...
Akiket nem is kedvelünk.

                                          €$@ß@

Olyan amilyen...

Igenis van, amitől változik az ember.

Csak el kell olyannak fogadni a másikat, amilyen.

                                   €$@ß@

Az igazi szabadság...

Nem feladatod szeretni Engem...

S Nekem sem feladatom, hogy szerethető legyek.

Ha rájössz, hogyan szeress, amikor szerethetetlen vagyok...

Szabad leszek.

De ha viselkednem kell ahhoz, hogy szerethess...

Rab leszek örök életre.

S ez, fordítva is igaz...

                      €$@ß@

Tükörkép...

Az életünk pontosan olyan, mint egy tükör...

Megnézhetjük magunkat benne.
Ha nem kapunk semmit, mi sem adtunk semmit.
Ha nem figyelnek ránk, mi sem figyeltünk másokra.
Ha egyedül vagyunk, mi sem kerestük mások társaságát.
Ha bőségben akarunk élni, tanuljunk meg a bőségben osztozni másokkal.

Mert mindenki csak annyit kap, amit előbb megtanult odaadni másoknak.

                               €$@ß@



Szeretem mert szeretem...

Szeretem a mosolyt, mi ajkadon ébred, ha rám nézel.
Ölelő karod izzó, lázzal telt melegét.

A csillogó fényt, mit arcodra fest a boldogság…
Csókod ízét, mit édessé tesz az ébredő vágy.

Szeretem a szemed, haragos méregzöld tekintetét…
S vitáink után, az édes kibékülést.

Szeretem a napot, az árnyat, a lombtalan fákat…
A viharos szelet, a jéghideg esőcseppeket.

A melletted ébredő álmot, az általad teremtett világot…
A Bennünk lüktető szerelmet.

                          €$@ß@

Valami hiányzik...

Nem azok az emberek hiányoznak, akiket szeretünk.

Az a darabka hiányzik Önmagunkból...

Amit magukkal vittek..!

                      €$@ß@

De Ember vagyok..!

Közel sem vagyok tökéletes.

Hibáztam és hibázom.

Adtam már sok mosolyt és könnyet is...

Csalódtam és okoztam csalódást.

Sokszor hittem annak akinek, vagy amiben nem kellett volna...

S elfordultam attól akiben, vagy amiben hinnem kellett volna.

Szerettem és gyűlöltem néha meggondolatlanul.

Vártam mikor már nem kellett volna, és kapkodtam...
Mikor még várnom kellett volna.
Voltam már túl türelmes, de ijesztően türelmetlen is...
Néha önző, vagy túl megalkuvó…

De Ember vagyok..!

                               €$@ß@

Őrangyal az, aki közbeavatkozik, és megóv..!

Úgy érzem, magam vagyok sorsom kovácsa...
S hogy végzetem, befolyásolhatom.

De valóban tőlem függ, hogy mikor szárnyalok, vagy mikor zuhanok..?

Vagy egy felsőbb hatalom irányít...?
Az evolúció vezet kézenfogva..?
Esetleg a tudomány mutatja az irányt..?

Vagy egy őrangyal az, aki közbeavatkozik, és megóv..?

Hiába is kérkednék, az Én szomorú kiváltságom is...

Én sem vagyok képes megszabni életemnek útját.

Annyit tehetek, hogy megállok, amikor a végzet szólít...

Remélve, lesz elég bátorságom válaszolni.

                                              €$@ß@

Rakoncátlan szív...

A szerelem érzése...

Hiába is próbálná bárki kétségbe vonni...

Egyszerűen, mindenkinek jó...

De sajnos túl kevés embernek adatik meg az a "bizonyos" kitartás.
Mert igenis, a szerelemnek, ha elér...

Végzetesnek kell lennie.

Mert ha igazi..!

Többé nem szabadulhatunk belőle.

Ha mégis..!
Akkor az nem szerelem volt.

                                                   €$@ß@

Ez így igaz...

Nem vagy cicababa, köpsz a világra... 
Tojsz a pénzre, s a kétszínű libákra.

Nem vagy elkényeztetett, bár megvan mindened...
Nem vagy bunkó, de ha kell, megteszed.

Van aki lenéz, van, aki utál...
De nem is akarsz megfelelni már.

A Te világodba csak az fér bele...
Aki melletted áll.

Aki elfordul, menjen...
Neked nem kell...

Ha nem is mindenki kedvel...
Körülötted úgyis kerek a világ.

                         €$@ß@

Mert Te Velem vagy, s Én Veled...

Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsem az élet nagy titkait...

Amikor még a legegyszerűbb kérdésekre se tudom a választ.

Miért vagyok itt..?
Mi a lélek..?
Miért álmodok..?

Okosabb lenne talán, ha nem kérdezném..

Nem kutatnám...
Nem sóvárognék...

De a természetem nem ilyen, sem a szívem.

Nem ezért vagyok itt.
Mégis harcolok a változásért, hogy megváltoztassam a világot...
S hogy álmodozhassak a reményről.
Sokáig nem tudván biztosan, kivel találkozom utam során...
Ki fogja majd a kezem...
Ki érinti meg a szívem...

S osztja meg a próbálkozás fájdalmait.

Oly sok küzdelem folyik a szándékért, a célért.

S végül, csak Egymásban találjuk, meg ezt.

A természetfeletti események közös élményét.
S az evilágiét.

Minden ember alapvető vágya, hogy rokonlélekre leljen.

Hogy kapcsolatba kerüljön Valakivel.
S hogy így a szíve mélyén tudja...
Nincs egyedül.

Mert Te Velem vagy, s Én Veled...

Kedvesem...
      

                             €$@ß@