Az ideál az ideál..?

Ideális Nő..?
Ideális Férfi..?

Hinni benne és keresni, óriási tévedés..!

Az ideálok csak világítótornyok, s nem kikötők...

Legfeljebb az irányt mutatják, de nem a célt.

                                          €$@ß@

 

Válasz, kérdés nélkúl...

Hihetetlen sok dolog vesz minket körül…
Magyarázhatók és megmagyarázhatatlanok.
De az utóbbi közt vagy között, vannak olyanok…

Amire felesleges is keresnünk a választ.

Egyszerűen csak vannak.
Nem tudni, hogy s miért keletkeztek.

De attól, még vannak.

Van, ami a szemünknek is láthatatlan…
S ha nem lenne...

Nagyon is  éreznénk a hiányát.

Tudod Kedvesem…

Ilyen a köztünk levő kapocs is.

Akár egy fogaskerék egy régi órában.
Igaz, működik nélküle is az óra, de nem igazán jól.

Vagy, legyen az amivel indul minden egyes napunk…

Kávé…
Meginnád cukor nélkül..?
Azt mondják, úgy is iható…

De cukorral finomabb.

Mindentől függetlenül, vagy ezt a kis okfejtést összegezve.

Ha Én óra lennék…

Csak is azaz óra szeretnék lenni…

Amelyben Te vagy a fogaskerék.

Ha pedig kávé…

Csak is az…

Amelyben, Te cukorrá válva édesíted meg a létemet.

S hogy miért ülök még mindig a gép előtt…
Ahelyett, hogy Melletted pihennék…
Hozzád simulva édesen..?

Csak úgy...

Mert ezt is meg kellett osztanom Veled…

Veled, akit szeretlek.

                              €$@ß@

NoComment...

Kételkedni a másik hűségében...
Annyi...

Mint kétségbe vonni saját választásunk helyességét.

                                                                    €$@ß@

Aki olyannyira szeret...

Gondolkodtál már azon, milyen érzés lehet…

Nekem..?

Aki olyannyira szeret, hogy nem bírja nézni, hogy elaludtál…

S Hozzád érve, Te arra ébredsz, hogy kezem a szíveden van...

                                              €$@ß@

Csak úgy...

Nem kell minden alkalmat megragadni…

Hagyni kell néhányat, csak úgy elszalasztani…
Ezek a lehetőségek úgy sem vesznek el…

Legfeljebb, valaki más él velük…

                                       €$@ß@

A szavak ereje...

Léteznek olyan emlékek, amelyek napszállta után, alakot öltenek.
Figyelnek...
S csak arra várnak, hogy beszéljenek róluk.

A szavaknak, hihetetlen erejük van.

Néha elég egy gondolat...
S a világ, megcsavarodik az ember körül.

                                           €$@ß@

Eddig megérte...

Szétesni, önmarcangoló életet élni könnyű...
A sírásról már nem is beszélve.

De kihúzni magunkat, túllépni a hibáinkon és továbbmenni..?

Na, ez az, ami baromira kemény meló...

Viszont nagyon megéri.

                                     €$@ß@

Ha Nekünk egy Valaki kell…

Kíváncsiságból rákerestem a neten…

Mi az, vagy mire mondják, hogy „kárpótol mindenért”…

Hát, elég széles a skála…
A pillanattól elkezdve a jazz-en át a csillagok ragyogásáig…
Egy hazai íz, vagy egy szívet melengető filmen át…

Róma látványáig…

Számtalan élményre írják vagy mondják.

De szerintem az életben nincs igazi kárpótlás.

Ha Nekünk egy Valaki kell…
Száz másikat megkaphatnánk…
De az a száz se teszi ki…

Azt az Egyet.

                             €$@ß@

Hát ez az...

A hűség nem az, amikor más akaratával szembemész...

Hanem, mikor Önmagad akarata szerint teszel.

                                     €$@ß@

Hazaérsz..?

A hangot, a csend szüli meg…
S észre, talán csak úgy veszed…

Ha vele száll, vele zeng a lélegzeted.

A fényt, a szemed fura mágusként…
Úgy zárja kertjébe a vaksötét…

Míg élesen nem áll eléd a kép.

Sose bánd azt, hogy ilyen, ez a földi világ…
Csupán egy törékeny rész az egész…

Bánat vagy nevetés, amíg élsz.

De ha lenn, és fenn a szíved követed…
Hazaérsz…

Míg hazaérsz.

Ragyogunk s vacogunk…
A csodák közepén, a lét peremén…

Hol a hang, meg a fény elenyész.

Sosem árt, ami ér…
Sem a jó sem a rossz..

Sose kész.

                           €$@ß@

..?

Az az igazi, akit őszintén szeretsz..?

Vagy az, aki mellett őszinte lehetsz..?

                                  €$@ß@

Ott van a gyökerük..!

Azért van a távolság…
Mert vannak a világunkban olyan dolgok…

Amik attól szépek, hogy érinthetetlenek.

Messziről szabad csak csodálni őket…

Így nem veszítenek a szépségükből.

Nem törik le a szárnyuk…
Nem romlik el, vagy meg, az illatuk…
Nem látszódnak a hibáik…
Nem tépi le őket az arra járó.

S így megmaradhatnak annak, aminek születtek.

Nem lesz rajtuk ujjlenyomat…
Nem veszítenek a ragyogásukból…
Nem lehet elrontani, alakítani, s így nem kell javítani sem…
Nem áll módunkban igába fogni, sem megszelídíteni…
Nem kell használni, főleg nem kihasználni, hasznot húzni belőlük.

Nem kell mindent a magunk számára praktikussá tenni.

Ne rángassuk az égből a földre őket…
Nem itt...

Ott van a gyökerük..!

Mi csak a virágjukban gyönyörködhetünk…

Így megmaradhatnak a hétköznapokon is ünnepnek.

                            €$@ß@

Esik...

Megint, vagy végre...

Esik..!

A mi életünk is olyan, mint egy kiadós eső utáni patak...
Néha megzavarodik, majd törve-zúzva kiárad...

De akárhogy is nézem, mindig visszatér a mederbe.

                             €$@ß@

Miért is..?

Az a baj, azzal töltjük életünk nagy részét...

Hogy olyanná váljunk, amilyenek nem is akarunk lenni.

Csak azért, hogy megfeleljünk olyan embereknek...
Akiket nem is kedvelünk.

                                          €$@ß@

Olyan amilyen...

Igenis van, amitől változik az ember.

Csak el kell olyannak fogadni a másikat, amilyen.

                                   €$@ß@

Az igazi szabadság...

Nem feladatod szeretni Engem...

S Nekem sem feladatom, hogy szerethető legyek.

Ha rájössz, hogyan szeress, amikor szerethetetlen vagyok...

Szabad leszek.

De ha viselkednem kell ahhoz, hogy szerethess...

Rab leszek örök életre.

S ez, fordítva is igaz...

                      €$@ß@

Tükörkép...

Az életünk pontosan olyan, mint egy tükör...

Megnézhetjük magunkat benne.
Ha nem kapunk semmit, mi sem adtunk semmit.
Ha nem figyelnek ránk, mi sem figyeltünk másokra.
Ha egyedül vagyunk, mi sem kerestük mások társaságát.
Ha bőségben akarunk élni, tanuljunk meg a bőségben osztozni másokkal.

Mert mindenki csak annyit kap, amit előbb megtanult odaadni másoknak.

                               €$@ß@



Szeretem mert szeretem...

Szeretem a mosolyt, mi ajkadon ébred, ha rám nézel.
Ölelő karod izzó, lázzal telt melegét.

A csillogó fényt, mit arcodra fest a boldogság…
Csókod ízét, mit édessé tesz az ébredő vágy.

Szeretem a szemed, haragos méregzöld tekintetét…
S vitáink után, az édes kibékülést.

Szeretem a napot, az árnyat, a lombtalan fákat…
A viharos szelet, a jéghideg esőcseppeket.

A melletted ébredő álmot, az általad teremtett világot…
A Bennünk lüktető szerelmet.

                          €$@ß@

Valami hiányzik...

Nem azok az emberek hiányoznak, akiket szeretünk.

Az a darabka hiányzik Önmagunkból...

Amit magukkal vittek..!

                      €$@ß@

De Ember vagyok..!

Közel sem vagyok tökéletes.

Hibáztam és hibázom.

Adtam már sok mosolyt és könnyet is...

Csalódtam és okoztam csalódást.

Sokszor hittem annak akinek, vagy amiben nem kellett volna...

S elfordultam attól akiben, vagy amiben hinnem kellett volna.

Szerettem és gyűlöltem néha meggondolatlanul.

Vártam mikor már nem kellett volna, és kapkodtam...
Mikor még várnom kellett volna.
Voltam már túl türelmes, de ijesztően türelmetlen is...
Néha önző, vagy túl megalkuvó…

De Ember vagyok..!

                               €$@ß@