Újratöltve!

Újra itt vagyok!

Az elmúlt időszak, mély nyomot hagyott bennem és a családomban, de akár hogy is nézem, hatalmas áldozatok árán, egyre gyakrabban kérdem önmagamtól ” MEGÉRTE”???
NEM, NEM  ÉS NEM.
Ettől függetlenül, jó érzés látni, hogy földi létünk értelme, gyermekeink, saját öntudatra ébrednek.
Még fiatalok, de már van elképzelt jövőképük, szembe mernek szállni, BÁRMIVEL és BÁRKIVEL, még saját szüleikkel is, ha úgy látják helyesnek.
A bajban mutatkozott meg, hogy milyen mértékben képesek összetartani.
Néha, több energiát emészt fel visszatartásuk, mint gondolnátok.

Örülhet Az, aki megúszta a velük való találkozást.

Igaz az a mondás miszerint a gyermek és a részeg ember, mindig őszinte!

De az is lehet, hogy csak egyszerűen, gátlástalan.
Ők már nagykorúak, de nem érdekelte őket, tetteik következménye, valahol magamra ismerek, nem is csodálkozom rajtuk.
Fájdalmas, gyermekeink szájából hallani azt, amiről úgy gondoljuk, nincs hozzá közük, de igen is van.
Miközben durván, sértő szavakkal illettek, csendben hallgattam, nem tudtam haragudni rájuk, semmi jogalapom nem volt rá.
De Én már túl vagyok rajta, és tudom, jobb az ilyenen előbb túlesni, mint más szájából, később visszahallani.
Az sokkal, de sokkal fájdalmasabb lesz.
Egy ilyen sokkot átélő gyermekben, ez mélyebb nyomot fog hagyni, mint ha, saját szüleitől hallaná az elferdített igazságot.
Az, hogy” MEGÉRTE” kicsit túlzás, de ha nem lett volna 2009 augusztusa, mi már jó úton haladnánk a válás felé, vagy már az óta, el is váltunk volna.

Én mindent megtettem ennek érdekében, el akartam válni, de azt akartam, hogy ezt a válást, párom mondja ki.

Neki, kevésbé lett volna fájdalmas, engem elhagyni, mint nekem egyszerűen csak kisétálni az ajtón.

Viszont aki miatt ezt megtettem volna, már akkor, hátat fordított nekem.

Az akkori áldatlan állapotban, minden jobb lett volna, még az egyedüllét is.

Legalább is nekem, de mégsem így történt.

A Párom, hatalmas akaraterővel lett megáldva.

Rosszul viseli a vereséget, s ez adott neki erőt, meg valami rég elfeledett, de újra előtörő megnevezhetetlen érzés, hogy küzdjön értem.

Hogy megérdemeltem?

NEM!
Bármikor, bármelyikünk kisétálhatna az ajtón, mind a mai napig, egy zokszó nélkül.
De Mi mégis együtt maradtunk, a lehetőséget megadtuk magunknak, mint próbaidős házasok.

Az a tűz, szenvedély és Őrült vágy, ami augusztusban elért, soha nem fog kialakulni már köztünk, de húsz év után, már nem is erről kell szólnia.

De pedig szólhatna, mert hiányzik, nagyon hiányzik.

Ne kérdezd, hol van az őrült vágy, - néha eltűnik.

S ha folyton nő csak a távolság, van, hogy megszűnik.

Ha elhagysz, elhagy a boldogság, de én jól tudom,

Jöhetnek szép napok újból ránk. S addig álmodom...


Mert valamikor - tudom - eljössz értem,

S majd ugyanúgy perzsel a vágy, mint régen.

Sohasem múlik el végleg mi igazi volt, és elsodort.

Valamikor újra eljössz értem,

S majd ugyanúgy perzsel a vágy, mint régen.

Sohasem múlik el végleg mi igazi volt, s elsodort.


Ne mondd, hogy pár nap és jön majd más, aki jobb nekem.

Nem ér el sokszor az életben igaz érzelem.


Hiányzol majd, amíg távol jársz, amíg máshol élsz.

De úgyis érzem, hogy lesz egy perc, mikor visszatérsz.