Életem...

Szavaim szívekbe fúródó, tollból indítható rakéta,
Így nyomot hagy az szívedbe,
majd belevésődik az álmodba.
De aki az álmaimat nem ismeri,
az a beszédemet sem értheti.
Aki meg nem lát e sorok mögé,
hogy is várhatnám, hogy megértsen.
Ez az Életem emléke, ami tán...emlékeztet Elmémre.
Hogy ha nem leszek itt, majd néha mégis rátok nézek.

De, most csak játszom és kacagva ásom a síromat.

Egyszer majd remélem a sírköves a sírkövemre,
valami szívhez szólót írogat.
Bocsáss meg, ha most könnyes szemmel szemléled ezt,
Hidd el, ennyi idő távlatából, már minden másképp fest.
Egyszerű ember voltam, egyszerű szavakkal,

Tele érzelemmel, Őrült vágyakkal...

Köszönöm, hogy szerettél, köszönöm, hogy még élhetek.
Nevem alá majd ezt a pár kósza sort véssétek:

Születtem 67, éltem halálomig.

De végig ember voltam, aki mindig csak álmodik.

                                                                         €$@ß@