Ne kergesd el, a szomorúságot.
Oktalanul jön.
Talán öregszel ilyen pillanatokban...
Talán megértettél valamit...
Elbúcsúzol a szomorúság negyedórájában valamitől.
S mégis...A szomorúság megszépíti az életet...
Először is...
Az örömök, melyek eltűnnek, talán nem is voltak igazi örömök.
Emlékezz csak...
Aztán...
A szomorúság egy váratlan pillanatban...
Leborítja csodálatos, ezüstszürke ködével szemed előtt a világot.
Minden nemesebb lesz, a tárgyak is, emlékeid is.
A szomorúság nagy erő.
Messzebbről látsz mindent...
Mintha vándorlás közben csúcsra értél volna.
A dolgok sejtelmesebbek, egyszerűbbek és igazabbak lesznek...
Ebben a nemes ködben és gyöngyszín derengésben.
Egyszerre emberebbnek érzed magad.
Mintha zenét hallanál, dallam nélkül.
A világ szomorú is.
S milyen aljas, milyen triviális, és kibírhatatlan lenne, egy teljesen elégedett világ...
Milyen szomorú lenne a világ, szomorúság nélkül!
(Márai Sándor)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése