Úgy érlelődik...

Úgy érlelődik mélyemben a titok,

mint nyers önzés, mely emberből fakad,

éles fogaival mardosnak a kínok,

mert fáj a szó, mely kimondatlan marad.

Úgy érlelődik mélyemben a csend,

mint román földben a nemes, drága agyag,

Te mellemre borulva ünnepeld,

hogy némaságom üdvödhöz tapad.

Úgy érlelődik mélyemben a gond,

hogy fuldoklásig szorongat a kín,

de mikor hallom fájó sóhajod,

erőt kapok, hogy nevessek megint.

Úgy érlelődik mélyemben a szó,

a zengő percek ihlet-adta beszéd,

Te maradj velem, hidd, hogy élni jó,

és hidd el szívem zengő énekét.

Úgy érlelődik mélyemben az álom,

mint, ahogy lassan súlya vész a kőnek,

de Te ne távolodj el semmi áron

különben pilláim fájón felvetődnek.

Úgy érlelődik mélyemben a hit,

akár egy vár, mely bizalomból épül

de nélküled egy zsoltár sem segít,

nekem csak igéd szolgál menedékül.

Úgy érlelődik mélyemben szerelmed,

mint ezeréves hantokon a por,

ha szorítom a vékony, fehér kezed,

mennybeli lelked öröm felé sodor.