Ne engedd el annak kezét, ki egyszer már szorította.
Ki hitt benned...
Ki rád hallgatott.....
Ki meglátta szemedben a fényt...
Kinek fontos voltál...
Ki szeretett.
Ha becsukod előtte az ajtót...
Ő némán, könnyekkel a szemében, ott fog állni a küszöbön.
Talán le is guggol, és összekuporodva szorítja magához az emlékeket....
Arról álmodik, hogy ott vagy mögötte...
Remeg, ahogyan átöleled a vállát és hagyja...
Hogy végigszánkázzanak ujjaid arcán...
Akár, azon a nyári délutánon...
Ne hagyd elillanni Őt...
Mert többé "Talán" sosem láthatod....
Talán egy esőcsepp lesz csupán belőle...
Mely válladra hullik, egy nyári zápor édes könnyeként...
Úgy...
Hogy Te észre sem veszed...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése