Ahogy a lélek szeretkezik...

Úgy vágyom rád, mint alkony az éjre...

Mint a kerek hold arany csillagaira.
Úgy vágyom rád...

Ahogy a hétfő sóhajtozik a szombati napra...

Tél a nyár ölelésére.
Hiszen sohasem találkozhatnak.

Vágyom szemed színére, mi mélyen rám és belém néz.

Rám tapad lassan figyelőn.
Érzem a ruha takarja bőrödet...

Mégis meztelen vagy a pillantásomtól.

Bármennyire is nem akarod, hogy így lássalak.
Pont ma, ezen a napon.
Bár holnap is ezt mondod majd.
Zavartan összébb húzod blúzod...
Szoknyád lejjebb kényszeríted, mert felcsúszott az asztal alatt.
Talán nyújthatsz rajta pár centit.
Vagy millimétert.
Most az is jó lenne!

Én meg mosolyogok, s tudom, hogy Te tudod, beléd látok.

Mégis úgy teszünk, mintha semmit sem értenénk.
Néha azt gondolom, csak a sóhajaid akarom magamba zárni.

Éppen ott a szerelmeskedés közepén...

Amikor a csend már a mennyezetig ér.
Fürkésző pillantásod észrevenni...

S hagyni, csak tedd rám azt a pillanatot.

Kezed mozdulataiból megérezni, belőle megsejteni...
Merre felé hajoljon a test, feletted.

Belülre önmagamba figyelni, amint a fizika már nem számít...

S a lelassuló mozdulatok tétovaságában...

Csak nézném-nézném, ahogy a lélek szeretkezik.

                                                                                     €$@ß@