Lelkedre égjek...

Izzó parázzsá válnék, mikor az enyészet szétporlasztja létemet...
Hogy szikrái, bíbor fényű esőként, Rád zuhanjak...

S véredbe forrva, lelkedre égjek.

Hömpölygő tűzfolyammá bomlanék...
Mikor szerelmünk, szent kéj robbanása, megrázza testemet...
Hogy forró patakként, ajkadra tapadjak...

Sejtjeidbe csorogva, lelkedre égjek.

Csillagok égi csendjének, örök lángjába lobbannék...
Ha karod menedékében érne a halál...
Hogy meztelen lélek-cseppként...

Szemed tükrébe hullva, lelkedre égjek.

Gyertya volnék elmúlásom virrasztó éjjelén...
Könnyeid felszárítanám, fényem melegén...
Hogy az utolsó sóhajok visszhangján, átfogjam szíved...
S a kanóc lüktetésének vég-ritmusán, mint a viasz...

Lemoshatatlan pecsétként, örökre lelkedre égjek.

                            €$@ß@