Nem a versek korát éljük, tudom...
De jó, hogy léteznek versek.
Az bánt leginkább...
Amivel szemben tehetetlen vagyok, s ez a méltatlanság.
Ez a szó olyannyira bekúszott a mindennapjainkba...
Szinte észre sem vesszük, ha újabb sebet ejt rajtunk.
Méltatlanul bízunk, méltatlanul adunk, méltatlanul hiszünk...
Méltatlanul szeretünk minden egyes nap...
Mert olyannyira nagyon szeretnénk...
Ha igazán létezne mindaz, amit elképzeltünk.
És mégsem.
Egyszer aztán nem bízunk, és nem hiszünk többé...
Akkor sem, ha méltó volna...
Mert már olyannyira belénk ég a méltatlanság-érzése...
A méltatlanság-félelme...
Hogy elveszítjük ezt a képességünk.
A versekben erő van.
A versekben nem fogsz csalódni.
A versek a világot tárják fel.
A versek magadat hozzák magaddal szembe.
A vers energia.
A vers vérkeringés.
A vers belső áradat.
Elszakít a világtól, csak zúgjon magában...
Kit érdekel!
A vers végtelen mélységeidbe visz le.
A versben megtapasztalod a mindenséget, ha megérzed.
Csak egyszer, egyetlenegyszer tedd magad befogadóvá...
Soha többé nem leszel egyedül.
Soha többé nem tudnak legyőzni.
A vers uralni tudja a lelked, a világod.
A Vers és Te legyőzhetetlenek vagytok együtt.
S ha azt mondják majd...
Szentimentálisan, szenvedélyes hülye vagyok...
Hát teszek rá!
€$@ß@
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése