Az ember alapvetően fél a magánytól…
Mert elfelejtette szeretni önmagát, a világot…
S az is "kitörlődött" memóriájából…
Hogy kicsoda ő és honnan jött...
Akiben él a Tudás, az tisztán látja…
Minden létező, tapasztalni jött a világra…
Megismerni, újra önmagát.
Ez pedig csak szabadon lehetséges...
Ha a másikat bezárjuk féltésből, félelemből…
Vagy önző ragaszkodásból a már említett kalitkába…
Sorsától...
Egyéni útjának lehetőségétől fosztjuk meg őt.
Átmenetileg...
Mert a végkifejlet ilyenkor, normális esetben…
A szakítás...
S mindig a birtokló marad egyedül...
Soha nem a másik.
A szívben fakadó szeretet nem más mint a…
Megengedés...
Hogy a másik azzá válhasson, amivé válni akar...
E szövetségek ritkán bomlanak fel.
€$@ß@
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése