Oly közel...

Nem úgy szeretlek Királynőm...

Mintha rózsa, topázkő vagy égő szegfű lennél...
Mely tüzes nyilait szórja felém...

Úgy szeretlek...

Ahogy a vak, s mély homályban leledző dolgok szeretik egymást...
Lélek és árnyak közt... Titokban, rendületlenül...

Úgy szeretlek...

Akár a növény, mely nem virágzik, s virágai fényét magába rejtve hordja, míg él...

Szerelmed tette, hogy testem részévé vált...

Mint sötéten fojtó sűrű illat, amely felszáll a fellegek fölé.

Szeretlek...

Nem tudom, hogy mikortól és mi végre...

Gőg és probléma nélkül egyszerűen szeretlek...

Igen...
Így szeretlek, mivel nem tudok másként szeretni...

Csak így, csakis e módon, hogy nincs külön Te, nincs külön Én...

Oly közel, ahogy Részeddé vált a kezem a melleden...
S oly közel, ahogy pillád az Én szememre zárul, az álmunkért...

                                                   €$@ß@